A hvg.hu arról számolt be, hogy a kormány honlapjára felkerült tervezet szerint

a továbbképzésre kötelezett orvosok és egészségügyi felsőfokú szakirányú végzettséggel rendelkezők csak akkor kapják meg a gyakorlati továbbképzésük teljesítésének igazolását, ha havonta 20 órát eltöltenek valamelyik közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál.

A tervezet 2. bekezdése egyértelműsíti, hogy ez csak azokra vonatkozik, akik nem közfinanszírozott, nem állami vagy nem önkormányzati szolgáltatónál vannak főállásban.

Az ügyeleti ellátással is lehet teljesíteni az előírást, akkor 20 helyett 10 óra lesz a gyakorlati idő.

A hvg.hu szerint a január elsejétől hatályba lépő változtatással

a kormány tulajdonképpen beismerte, hogy az állami egészségügy a magán- és az állami ellátás szigorú szétválasztásával nem működik.

Kunetz Zsombor orvos egészségügyi elemző a Facebook-oldalán azt írta, minden szakvizsgával rendelkező orvosnak meg kell újítania a műkődési engedélyét öt évente, amihez bizonyos mennyiségű tudományos aktivitás és igazolt orvosi munka szükséges. Ezt eddig akár az állami rendszerben, akár a magánellátásban, vagy akár külföldi munkavégzéssel is lehetett igazolni.

Kunetz szerint most a „teljesen magánellátásba menekült orvosokat” próbálják meg visszakényszeríteni az állami ellátásba úgy, hogy ez idő alatt ugyanazok a szabályok vonatkoznak rájuk is. Például őket is át lehet vezényelni másik telephelyre.

Egy biztos: a további bizalmat ez a rendelkezés tovább rombolja, és az elvándorlást is fokozni fogja. Sőt, azon külföldön dolgozóknak, akik eddig megtartották egy esetleges visszajövetel kapcsán a magyar engedélyüket ez most ennek biztos elengedését, tevékenységük végleges külföldre költöztetését jelenti. Nagyon úgy tűnik, hogy ez a szorgalmas, ámde buta, felkészületlen egészségügyi vezetés csak beveri azt a végső szöget

–tette hozzá Kunetz.

A hvg.hu cikkében arra is kitért, hogy

a praxisuk elvételével fenyegetett magánorvosok előtt a külföld maradna az egyetlen menekülő út.

Illusztrációs fotó: Pixabay