A republikánusoknak mindazonáltal jóval vékonyabb többségük lesz a törvényhozás alsóházában, mint arra korábban számítottak, miközben a felsőház, a Szenátus továbbra is demokrata kontroll alatt marad. Így a két pártnak osztoznia kell a hatalmon a Kongresszusban Joe Biden elnökségének utolsó két évében.
Joe Biden gratulált Kevin McCarthy-nak, a Republikánus Párt képviselőházi vezetőjének, s kijelentette, készen áll velük a közös munkára annak érdekében, hogy eredményeket tudjanak felmutatni a dolgozó amerikai családok számára.
McCarthy válaszul Twitter-bejegyzésében azt írta, az amerikaiak készek egy új irány felé fordulásra, melyet a republikánusok szándékoznak megmutatni.
Biden és McCarthy bejelentéseire egy nappal azt követően került sor, hogy az előző amerikai elnök, Donald Trump kinyilvánította, ismét indulni kíván az elnöki tisztségért a 2024-es elnökválasztáson. A republikánusok soraiban mindazonáltal zavar keletkezett, mivel elmaradt a párt által várt átütő siker, a Red Wave a félidős választások során. Számos republikánus mindezért nem kis részben Donald Trumpot hibáztatja, mivel számos általa támogatott jelölt vérzett el demokrata ellenfelével szemben november 8-án. Trump jelöltjei – mentorukhoz hasonlóan – nyíltan megkérdőjelezték a 2020-as elnökválasztás tisztaságát, s mindez visszaüthetett a mostani választás során, csakúgy, mint az abortuszhoz való jog korlátozása, melyet a Legfelsőbb Bíróság döntése vetített előre. Sok mérsékelt beállítottságú szavazó túlságosan szélsőségesnek érezhette a republikánus jelölteket, így inkább a demokrata jelöltekre szavazott - írja a wsj.com.
Kép: Wikipédia