- írta meg az ugytudjuk.hu. A javaslat szerint azért jár neki ez a plusz pénz, mert 35 évet közszolgálati tisztségviselőként dolgozott le.
Korábban az a hír járta, hogy ezt a támogatást a városvezető igényelte. A győri jegyző azonban helyretette az értesüléseket, hogy ez nem igaz, mert Dézsinek ez automatikusan jár. Nem világos azonban, hogy mi a jogi alapja ennek a plusz pénznek. A lap utánaolvasott az érvényben lévő jogi szabályozásnak, és annak alapján nem találta erre a kérdésre a választ.
Feltehetően Dézsi az orvosi közalkalmazotti jogviszonyát szeretné beleérteni a meglévő szabályozásba, így már összejön az említett 35 év, az egészségügyi szolgálati jogviszony azonban nem ismeri a 35 év után járó elismerést. Csak 25, 30 vagy 40 év után adnak jutalmat, miközben az önkormányzati bizottság elé kerülő javaslat csak a köztisztviselői törvényre hivatkozik.
Győr polgármestere 1,5 milliót keres orvosként, egyetemi tanárként további 594 ezer forintot, amelyhez hozzáadódik még az egyetem kuratóriumi tagságából származó szintén 1,5 millió forint. A vagyonnyilatkozatában nem volt ugyan feltüntetve polgármesteri tiszteletdíja, de az 1,3 millió forint kerül lehet. Összesen tehát - számolta össze az ugytudjuk.hu - csaknem bruttó 5 milliót keres havonta Dézsi Csaba András.
A kiemelt kép forrása: Dézsi Csaba András Facebook-oldala