Amennyiben a népszavazások a Moszkva által várt eredménnyel zárulnak, az megnyithatja az utat a három megszállt régió, illetve a részben megszállt negyedik megye, Zaporizzsja azonnali annexiójához. Ezt követően az ezekre a területekre mért ukrán katonai csapások Oroszország területe elleni támadásnak minősülnének, ami igazolná Putyin elnök részleges mozgósításra vonatkozó keddi rendeletének jogosságát.

A „referendumok” Ukrajna területének mintegy 15 százalékát érintik, összességében egy magyarországnyi területről van szó. Öt napig járulhatnak a helyiek az urnákhoz, akik közül számosan már orosz útlevelek birtokosai, gyermekeik orosz tankönyvekből tanulnak. Az Oroszországhoz való azonnali csatlakozásról szóló eredményt valószínűsíti az a tény is, hogy a megszállt területekről rengeteg ukrán menekült el a közelmúltban, akik természetesen nem voksolhatnak.

A referendumokat néhány héttel korábbra tervezték, ám a szeptember elején kibontakozott nagyszabású ukrán ellentámadás felülírta az előzetes terveket. Olyannyira, hogy az időközben felszabadított északkelet-ukrajnai harkivi régióban maga a népszavazás is okafogyottá vált, hiszen az orosz csapatok kivonultak, Moszkva hivatalnokai elmenekültek, az orosz tanárokat pedig őrizetbe vették.

A kijevi kormány, a nyugati világ, számos nem európai állam, s maga az ENSZ is illegitimnek és illegálisnak tekinti a referendumokat, melyekre a fegyverek árnyékában kerül sor, éppen ezért nem fogja elismerni azok eredményét.

Kép:it.usembassy.gov