2022.09.25., vasárnap - Eufrozina, Kende
Budapest: 13o - 14o
Az ország 19 megyéjében

Választás rendje elleni bűncselekmény miatt tesz feljelentést a Mi Hazánk

frisshirek.hu, 2022. szeptember 22. - 14:00
Választás rendje elleni bűncselekmény miatt tesz feljelentést a Mi Hazánk
Választás rendje elleni bűncselekmény miatt feljelentést tesz a Jobbik és a párt egy korábbi alkalmazottja ellen Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke.

Csütörtöki sajtótájékoztatóján a politikus ezt azzal indokolta: tudomására jutott, hogy a 2019-es európai parlamenti választási kampányban a Jobbik egyik alkalmazottjának hangjával, egy nem létező közvélemény-kutató cég nevében hívtak fel tömegesen választókat, azt közölve velük, hogy két párt, köztük a Mi Hazánk támogatottságát két százalékosra mérték, így a rájuk adott voks „elveszett szavazat”. Toroczkai László az esetet az újkori magyar demokrácia egyik legnagyobb botrányaként említette, hozzátéve, felmerül annak gyanúja is, hogy külföldi titkosszolgálatok is beavatkoztak – akár bűncselekményeket is elkövetve – a magyar választásokba, tudósított az MTI.

A Mi Hazánk elnökének elmondása szerint egy névtelenséget kérő volt jobbikos alkalmazott leveléből származnak a feljelentésében szereplő adatok; ugyanez a forrás azt közölte vele, hogy 2019 elejétől a Datadat Kft. révén kapott a Jobbik „fontos címlistákat”.

A párt Varga Judit igazságügyi miniszterhez és az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz is fordul amiatt, mert az ugyanezen forrásból kapott dokumentumok arra mutatnak, hogy a Datadatnak és a Jobbik akkori pártigazgatójának is köze lehet ahhoz a tömeges panasztételhez, amely miatt örökre törölte a közösségi médiaszolgáltató az ő több százezer követővel rendelkező Facebook-profilját. – Az egész magyar demokrácia érdeke, hogy ebben az ügyben induljanak eljárások – fogalmazott az utóbbi ügyről a Mi Hazánk elnöke, megjegyezve, ami akkor vele történt, az bárki mással is megeshet a jövőben.

Fotó: mihazank.hu