Kína bemutatta az új űrruhát a holdraszálláshoz
Kína bemutatta az új űrruhát, amelyben a kínai űrhajósok a Holdra léphetnek, és ezzel egy lépéssel közelebb került ahhoz a tervéhez, hogy 2030-ra embert küldjön az égitestre.
A kínai állami média szerint az új, vörös és fehér színekben pompázó szkafander ellenáll a Holdon jelentkező szélsőséges hőmérsékletnek, portól és sugárzástól is véd. Az űrruha beépített kamerákkal rendelkezik, és úgy lett kialakítva, hogy az űrhajósok jól tudjanak mozogni benne. A CMSA (China Manned Space Agency) négyévnyi kutatás-fejlesztés után mutatta be az űrruhát.
Az űrruha kibírja a –120 és 130 Celsius-fok közötti hőmérsékletet, a földinél sokkal erősebb napsugárzást és a közel vákuumszintű nyomást is. A védőkesztyű és az űrruha alsó része szabadabb mozgást biztosít az alacsony gravitációs környezetben. A sisak panorámás kilátást biztosító, tükröződésmentes védőlemezt kapott, és egy kommunikációs rendszerrel és videokamerával összekötött konzolt is tartalmaz.
A ruha sisakjában elhelyezett kamerarendszer lehetővé teszi a küldetés követését a Földről az űrhajós nézőpontjából.
Kína tervei szerint 2030-ra embert küld a Holdra, és 2035-re egy kezdetleges holdbázist is felépítene az égitest déli sarkánál, ahonnan aztán emberes Mars-küldetéseket is indítanának. Két Hosszú Menetelés 10 típusú rakétát indítanának a Hold felé, három űrhajóssal. Az űrhajósok közül kettő leszállna a Hold felszínére, míg a harmadik a Hold körüli pályán várná őket. Miután végeztek, elindulnak vissza a Föld felé.
Elon Musk, a SpaceX vezetője, élesen bírálta az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) működését, mondván, hogy az FAA végeláthatatlan papírmunkával nehezíti az amerikai űrprogram fejlődését, míg Kína gyorsabban fejlődik ezen a területen.
> Meanwhile, back in America, the FAA is smothering the national space program in kafkaesque paperwork! @FAANews > — Elon (Musk) September 28, 2024
Az űr meghódítására különösen nagy erőt fektetnek most a világ hatalmai. Kína sorra jelenti be az újabb és újabb küldetéseit, amelyekkel előre lefektetett stratégia mentén igyekszik lekörözni az Egyesült Államokat a területen.
Nyáron Kína tudományos szenzációt ért el Csang-o-6 küldetésével, amelynek keretében az ázsiai országnak először sikerült kőzetmintákat hazahoznia a Hold tőlünk távolabb eső oldaláról. Pár hete pedig bejelentették, hogy 2030-ban a Marsról is szeretnének talajmintákat gyűjteni.
A NASA tervei szerint 2026-ban indulhat el újra embert küldeni a Holdra.