Az EU megszünteti a közlekedési szabálysértések kiskapuit

Az Európai Parlament képviselői szerdán támogatták azt a javaslatcsomagot, amelynek célja, hogy szigorúbban büntessék a külföldön elkövetett közlekedési szabálysértéseket.

Jelenleg az ilyen esetek 40 százaléka következmények nélkül marad, de a tervezet elfogadása esetén a tagországoknak 30 hónapjuk lesz arra, hogy felkészüljenek a végrehajtásra. Az új szabályok szerint a nemzeti hatóságoknak egy másik uniós ország megkeresésére haladéktalanul, de legkésőbb két hónapon belül válaszolniuk kell, miután összegyűjtötték a szükséges információkat.

Az Európai Parlament oldalán közzétett információk szerint az új rendszer lehetővé tenné, hogy a bírságot az az ország szedje be, ahol az elkövető lakik, ha a bírság összege meghaladja a 70 eurót. Emellett kibővítik azt a listát is, amely részletezi, milyen szabálysértések esetén kell jobban együttműködniük a tagállamoknak, beleértve a gyorshajtást, az ittas vezetést, a piros lámpánál való megállás elmulasztását, a veszélyes parkolást és előzést, valamint a segítségnyújtás elmulasztását.

A tervezet részeként egy online felületet is létrehoznak, amely többek között felsorolja a szabályokat, a fellebbezési lehetőségeket és a vonatkozó közúti közlekedési bírságokat. Ezenkívül előírják, hogy a szabálysértés helyszínén lévő tagállamnak a szabálysértés elkövetésétől számított 11 hónapon belül szabálysértési értesítést kell kiállítania, amely tartalmazza a szabálysértés időpontját és körülményeit, valamint a bírság megfellebbezésének módjára vonatkozó információkat.

Az Európai Parlament egy másik, nemrégiben elfogadott állásfoglalásában arra kérte a Bizottságot, hogy blokkolja Magyarország kohéziós pénzek kifizetését, és azonnali hatállyal függessze fel a szuverenitási törvényt. Az állásfoglalás 399 igen, 117 nem szavazattal ment át, és bár kötelező erővel nem bír, jelentős politikai üzenetet hordoz. Az állásfoglalás riasztónak ítéli a magyarországi jogállam helyzetét, és bár bizonyos területeken javulást tapasztal, más területeken a helyzet romlott. Kritizálja az igazságügyi reformot, a politikai beavatkozást az ügyészek munkájába és a bírói tanács tagjaira gyakorolt nyomást. Üdvözli a szuverenitási törvény ellen indított kötelezettségszegési eljárást, és kétségeket fejez ki Magyarország soros EU-elnökségének teljesítésére vonatkozóan. A módosítók, amelyeket Donáth Anna, a Momentum képviselője nyújtott be, arra kérik a Bizottságot, hogy tegyen többet annak érdekében, hogy a magyar kormány csatlakozzon az Európai ügyészséghez, és találjanak megoldást arra, hogy az uniós források a végfelhasználókhoz eljussanak a magyar kormányt megkerülve.