Frisshírek: Hogyan lesz egy szolnoki lányból Foosball-világbajnok?
Koncz Petra: Hogy valaki sikert érjen el regionális - magyarországi - szinten, vagy, hogy Európa-és világbajnoki-címet szerezzen, nagyon sok dolog kell hozzá, leginkább elkötelezettség, rengeteg idő és gyakorlás, illetve, ha már a megtanult, begyakorolt technikai dolgok működnek, akkor onnantól kezdve, ugye, nyilván ez már egy elmejáték. Régebben, olyan ’97-ben kezdtem el csocsózni és azelőtt mindenféle sportágat kipróbáltam, de éppen nem volt olyan, amivel klub-szerűen vagy annyira komolyan foglalkozzak, amennyire szerettem volna. Amikor ezzel a játékkal - akkor még nekem is csupán játék volt - megismerkedtem és, ahogy elkezdtem játszani, még nem egy tudatos dolog volt bennem. Igazából nem csináltam mást, mint az ellenfeleket utánoztam és az egész jól sikerült és már ott mondták nekem a srácok, hogy van tehetségem ehhez a játékhoz. Szóval egy szimpla felkéréssel indult ez az egész csocsó az életemben; hogy megyünk-e játszani és hát azután miután igent mondtam, onnantól kezdve fontos lett számomra társaságban lenni és a játékstílusomon dolgozni, a gyorsaságot és precizitást fejleszteni. Ez volt a közösségi és technikai része a csocsónak az életemben. A versenyeken pedig leginkább az a fontos, hogy ki a jobb, és hogy egy címet elérni elég sok játék eredménye, és mire eljutottam egy világbajnoki döntőhöz és végül győzedelmeskedtem, abban rengeteg munka van.
Az első világbajnoki címem 2010-ben szereztem meg, 2003-tól játszom versenyszerűen, úgyhogy nekem hét évembe került mire egy első helyezést meg tudtam szerezni.
Azelőtt pedig minden évben elhoztam a világbajnokságokról a második vagy a harmadik helyet. Valamelyik nap megszámoltam, 19 top három világbajnoki helyezésem van, amiből öt aranyérem. Rengeteg lemondás vezetett el a csúcsig, sok mindenről lemaradtam, sokszor sérülten játszottam. Akkoriban kick-boxoltam, emiatt sokszor fájt a kezem, így választanom kellett a két sportág között, és én akkor a csocsót választottam.
F.H: Mikor ismerkedtél meg ezzel a sporttal és mit kedveltél meg benne?
K.P: Szolnokon ismerkedtem meg ezzel a sporttal. Szolnokon játszottam először és, hogy mit kedveltem meg benne? Hát egyértelműen a játékot, hogy játszhattam valakivel, ugye társas játék ez, hiszen csapatban és egyéniben is tudsz játszani a versenyeken. Az volt az elsődleges számomra, hogy társaságban vagyok, jól szórakozunk és hát nem utolsósorban engem idegesített az, hogy ha valaki gólt lőtt nekem, de az is, hogy én nem tudtam gólt lőni másnak, ami azt jelentette számomra, hogy több gyakorlásra van szükségem és gyorsabb mozdulatokat kell megtanulnom. Először még csak hétvégén jártam el játszani, ugye, akkor még középiskolás voltam, emiatt hétköznap a tanulás volt az elsődleges, úgyhogy az elején emiatt csak hétvégente játszottam, de azt folyamatosan, aztán egyre többen lettünk és egyre lelkesebben álltam az asztalhoz. Majd Szegedre kerültem főiskolára, ahol szerencsére tudtam folytatni a gyakorlást. Én 2003-ban kezdtem el játszani versenyszerűen és abban az évben ismerkedtem meg a csapattársammal is - Dombi Pankával - akivel az első versenyünket meg is nyertük, majd egy szerencsés véletlen folytán Ausztriába sikerült kijutnunk egy versenyre, ahol újabb stílusokkal és hozzáállással találkozhattunk. Ezen a versenyen kapásból másodikak lettünk. Innentől a magunk menedzserévé is váltam, kalandos 3 év volt együtt. Tudatosan építettem már akkor a karrierem.
Elkezdtem termelni az érmeket, akár párosban, akár egyéniben.
Pankával a legjobb helyezésünk egy női páros világbajnokság harmadik helye.
F.H: Tehetség vagy kitartás kell ehhez a sporthoz?
K.P: A kitartás a legfontosabb ebben a sportágban is. Persze, nem árt az sem, ha tehetséges vagy. Komoly szellemi odafigyelést is igényel a csocsó, mert nagyon kell figyelni az ellenfélre is, hiszen folyamatosan támadsz és védekezel. Hihetetlen mértékű koncentrációt igénylő sportról beszélünk emiatt.
F.H: Neked mi az erősséged a csocsóban?
K.P: Mint, ahogy mondtam én rengeteget sportoltam és egyébként szinte minden sportban kiemelkedő voltam, ami fizikumomnak, az erőmnek, a dinamikámnak és a gyorsaságomnak is volt köszönhető. A pontosság és a precizitás ugyanúgy megvolt bennem, ez már Szolnokon kiderült - ahogy már korábban említettem - amikor előszőr kezdtem bele a csocsóba.
F.H: A futball egy hagyományosan férfi-sportnak mondott szakág, a FoosBall-ban, milyen a nemek aránya?
K.P: Hasonlóképpen a focihoz, a nők nyilván megtalálhatóak a csocsóban is. Több női csapat van. Sokak szerint a látványossággal és a gyorsasággal van a probléma, ha női fociról beszélünk. A női csocsóban véleményem szerint ez a precizitás hiányáról szól. Az arány egy világbajnokságon, ahol elindul mondjuk 800 játékos, abból csak körülbelül 200 a női induló. Ez az arány nagyjából a nagypályás focira is igaz. Itthon 20 aktív nő játszik, férfiaknál ez a szám nagyjából 100 főt jelent. Békéscsaba itthon a FoosBall utánpótlás nagyvárosa, Szegeden nemrégiben indult be, és
én magam is oktatok Szolnokon fiatalokat és figyelem a tehetségeket, akiknek segíteni is próbálok.
F.H: Miben más nemzetközileg ez a játék, mint idehaza? Milyen a hazai FoosBall-terep?
K.P: Egy nagy család ez, rengeteg emberrel találkoztam már a csocsó miatt, szinte kéthetente jártam versenyekre, külföldön pedig azért érdemes versenyezni, mert az eltérő kultúrák megismerése, a magyartól eltérő hozzáállás, az új emberek megismerése csak hozzátesz a játékomhoz és világszemléletemhez. Több asztaltípus létezik a FoosBall-ban, jelenleg 5 hivatalosan elfogadott van, ez is nagy kihívás egy játékosnak, hiszen kontinens-és ország-szerűen is mindenki mást preferál. A különböző asztalok pedig más-más játéktechnikát igényelnek, emiatt folyamatosan tanulunk mi is. Az eltérések a bábukban, a labdákban és az asztalok felszínén mutatkoznak meg. A különbségek egyébként mentálisan is jelentkeznek, a magyarok a FoosBall-ban precízek szeretnek lenni, míg a nyugati fiatalok célratörőbbek és több forrásuk van arra, hogy egy-egy versenyen elinduljanak. Én civilben nyelvtanár vagyok, abból finanszírozom a hobbim.
F.H: Melyik érmedre, sikeredre vagy a leginkább büszke?
K.P.:
A 2003-as első országos magyar bajnokságon való győzelem az, amire a legbüszkébb vagyok.
Ez volt az első bizonyítéka annak, hogy amivel az időmet töltöm, annak van értelme és ugye, a szüleim se tudták mi ez az egész a csocsóval, így nekik is bizonyítani tudtam. Emellett az első világbajnoki címemre is büszke vagyok. Rengeteg munka volt benne. Főleg úgy, hogy régebben sokan kinevették ezt a sportot. Sok kontinensen játszottam Malajziától egészen Amerikáig, mindegyik megmérettetésemre és győzelmemre nagy örömmel gondolok vissza. Győzni szeretek, győzni megyek! Én így állok hozzá.
F.H: Milyen megmérettetésekre készülsz a közeljövőben?
K.P: Augusztusban megyek a németországi VB-re. Arra edzek és készülök fel fizikailag és mentálisan is.
Fotók: Kiss János, és a szerző képei