Anasztázia hercegnő halálának igaz története
Az utolsó orosz cári család tragikus sorsa mind a mai napig foglalkoztatja az embereket, különösen Anasztázia nagyhercegnő rejtélyes története. A Romanovok hatalmas birodalmat irányítottak, de II. Miklós naiv és felkészületlen uralkodása, valamint a nép szenvedése végül a család bukásához vezetett.
II. Miklós nem volt született vezető, és apja sem készítette fel az uralkodásra, mert úgy gondolta, a negyvenes éveiben járván még sok éve van hátra. De tévedett, így a fiatal, naiv és felkészületlen Miklós mindössze 26 évesen cár lett. Az 1905-ös forradalom után Miklós ígéretet tett, hogy kielégíti népe alapvető polgárjogok iránti követeléseit, de annyira hitt a cárok jogainak isteni eredetében, hogy ezt az ígéretet hamarosan visszavonta. Az oroszországi állapotok tovább romlottak, az élelem hiányában és a háborús vereségek következtében az emberek kiábrándultak a rezsimből, és zavargások kezdődtek országszerte. Miklós elrendelte, hogy lépjenek fel a tüntetők ellen, így mintegy 200 embert lőttek agyon az utcákon. Végül a hadsereg petrográdi helyőrsége is csatlakozott a harchoz, így Miklósnak nem volt más választása, mint lemondani a trónjáról, 48 évesen.
Miklóst és családját száműzték és bebörtönözték, ahol katonai ellátmányon éltek, de még mindig nem voltak tisztában végső sorsukkal. Az 1918. július 17-én történtek mindent megváltoztattak. A legelfogadottabb verzió szerint a családot a hajnali órákban felébresztették, és levezették egy pincehelyiségbe, biztonsági intézkedésnek beállítva mindezt.
Amikor összegyűltek a szobában, egy hétfős, kommunista katonákból álló kivégzőosztag lépett be, amely rögtön tüzet nyitott. Csak a kisebb gyerekek élték túl az első sortüzet, őket ékszerekkel gazdagon díszített ruháik védték meg, ám hamarosan szuronyokkal estek nekik, majd közvetlen közelről fejbe is lőtték őket. Ezzel nemcsak egy családot irtottak ki, hanem magát az orosz cári dinasztiát.
A kivégzés után több nő is azt állította magáról Oroszországon kívül, hogy ő valójában Anasztázia, így a nagyhercegnő időről időre a közérdeklődés és nyilvánosság homlokterébe került. A valóság azonban sajnos nem ennyire romantikus, a kis Anasztáziát is ugyan úgy lemészárolták azon az éjszakán, mikor családja többi tagjával is végeztek. Ennek ellenére mindegyik nő azt igyekezett elhitetni az embrekkel, hogy túlélte a kivégzést, és sikerült elmenekülnie Oroszországból. Volt köztük olyan is, aki a svájci bankokban elhelyezett Romanov-vagyon örökösének mondotta magát. Az örökséget igénylők közül talán a leghíresebb egy Anna Anderson nevű nő volt. Közel 40 éven át törekedett arra, hogy őt tekintsék a Romanov-vagyon örökösének; 1970-ben azonban a nyugatnémet bíróság elutasította a keresetét, és a cári vagyon fennmaradt részét a mecklenburgi hercegnőnek ítélte.
A legenda, miszerint Anasztázia életben maradt képezte a francia Marcelle Maurette világsikerű művének, az Anasztáziának az alapját, amelyet 1954-ben vittek először színre. Az 1956-ban elkészült amerikai filmváltozatban alakított főszerepéért Ingrid Bergman Oscar-díjat kapott.