Pokoli hétvégénk lesz: akár 36 fok is lehet, kiadták a figyelmeztetést

A következő napokban igazi kánikula várható hazánkban, a hőmérséklet a hétvégén elérheti a 36 fokot is, emiatt másodfokú figyelmeztetést adtak ki egyes vármegyékre. Ma még viszonylag kellemes időre számíthatunk, de holnaptól kezdődően jelentősen megemelkedik a hőmérséklet. Vasárnapra a hőség miatt másodfokú figyelmeztetés van érvényben, bár egyes területeken záporok és zivatarok is előfordulhatnak.

A mai nap Budapesten többnyire napos idő várható, gomolyfelhős égbolttal és csapadék nélkül. Időnként élénk lökések kísérhetik a nyugati szelet. Délután a hőmérséklet 28-29 fok körül alakul, míg késő este 23 fokra hűlhet le a levegő. Az ország többi részén is hasonló időjárásra lehet számítani, kevés gomolyfelhővel és napsütéssel, csapadék nélkül. Északon és északkeleten a nyugati szél megerősödhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között várható, estére pedig 16 és 23 fok közé hűlhet a levegő.

Szombaton a napsütés mellett több fátyol- és kevesebb gomolyfelhő jelenhet meg az égen, csapadék továbbra sem várható. A déli, délkeleti szél sok helyen megélénkülhet, az Észak-Dunántúlon pedig meg is erősödhet. A hőmérséklet tovább emelkedik, a legmagasabb nappali értékek 29 és 35 fok között alakulhatnak.

Vasárnapra még magasabb hőmérsékletre kell készülnünk, a napos időt gomoly- és fátyolfelhők színesíthetik. Bár többnyire száraz időre van kilátás, északnyugaton és északon előfordulhat egy-egy zápor és zivatar. A déli, délnyugati szél több helyen megélénkülhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 36 fok között valószínűsíthető, ami miatt másodfokú riasztást adtak ki - tájékoztat a met.hu.