7 meglepő tény Napóleonról, ami mindent megvátoztat, amit eddig tudni vélt róla

Bonaparte Napóleont minden idők egyik leghíresebb franciájának tartják, pedig a francia nem is volt az anyanyelve. Sok lengda és szóbeszéd terjed róla. Tudta, hogy valójában nem is volt különösebben kis termetű, ahogyan azt gyakran állítják. Íme hét tény a zseniális hadvezérről, amiről valószínűleg nem hallott a történelemórákon.

A Bonaparte Napóleonnal kapcsolatos egyik legmakacsabb legenda, hogy a francia császár szokatlanul alacsony volt, és ezt óriási hatalomvágyával kompenzálta. Alfred Adler osztrák pszichoanalitikus 1926-ban még a „Napóleon-komplexus” kifejezést is megalkotta az alacsony termet és a nagy hatalomvágy közötti kapcsolat leírására. Napóleon azonban nem volt különösebben alacsony. Ellenkezőleg: 1,68 méterével a császár még néhány centiméterrel magasabb is volt, mint a korabeli franciák átlaga. Az, hogy ez a torz kép ilyen széles körben elterjedt, Napóleon főellenségeivel, az angolokkal is összefügg. Ők ugyanis előszeretettel ábrázolták a korzikait a franciaellenes karikatúrákon undok, mérges törpeként.

Amikor Bonaparte Napóleon 1769. augusztus 15-én megszületett a korzikai Ajaccióban, a Földközi-tengeri sziget még csak három hónapja tartozott Franciaországhoz. Korábban a Genovai Köztársaság uralta, amely végül eladta a francia koronának. Bonapartéék természetesen nem franciául beszéltek otthon, hanem korzikaiul - ez a nyelv szorosan rokon az olasz nyelvvel (akkor még Buonapartének írták a vezetéknevüket). A kis Napóleon csak kilencéves korában kapott ösztöndíjat, hogy Burgundiában franciául tanuljon. Állítólag egész életében tájszólásban beszélt.

1799 májusában Bonaparte Napóleon 40 000 katonával elindult, hogy meghódítsa Egyiptomot Franciaország számára. Néhány héttel később a Szfinx szemei előtt diadalmas győzelmet aratott a muszlim mamelukok felett, akik több mint fél évezreden át uralták a Nílus menti országot. A néha állítottakkal ellentétben azonban a Szfinx orrát nem egy francia ágyúgolyó törte össze (azt már korábban eltávolították). Katonai szempontból azonban a hadjárat végül mégis katasztrófával végződött. A tudomány szempontjából viszont egészen más volt a helyzet: A Napóleon kíséretében utazó és az idegen országot felfedező 167 tudós az egyiptológiával új kutatási ágat alapított.

Napóleon 1804. decemberi császárrá koronázásának hivatalos ábrázolásán édesanyja, Letizia kiemelt tiszteletbeli helyet foglal el (valójában nem volt jelen a Notre-Dame-székesegyházban tartott szertartáson). Nyolc gyermeke érte meg a felnőttkort: öt fiú és három lány. Bonaparte Napóleon európai hatalomra jutása után sem feledkezett meg testvéreiről, hanem felhasználta őket dinasztikus hatalmi játszmáihoz. Testvéreit, Józsefet, Lajost és Jérôme-ot Spanyolország, Hollandia és Vesztfália királyává tette. Nővéreit hercegnőkké emelte.

1. június 18-án Napóleon Waterloonál szenvedte el utolsó nagy vereségét. Röviddel ezután lemondott és az Atlanti-óceán partjai felé menekült. Ott remélte, hogy talál egy hajót, amely az Egyesült Államokba viszi. Amerikai száműzetéséből azonban nem lett semmi: egy brit hadihajó megakadályozta a volt császár menekülését. Napóleonnak nem maradt más választása, mint hogy felszálljon a HMS Bellerophon fedélzetére, és megvárja, mit tesznek vele a britek. Július végén közölték vele, hogy egy különösen magányos helyre száműzik: az Atlanti-óceán déli részén fekvő Szent Ilona szigetére.

Jacques-Louis David 1812-es portréján Napóleon - mint oly gyakran - a mellényébe rejti a kezét. Ez a póz annyira szorosan kötődik hozzá, hogy ma „Napóleon gesztusaként” is ismerik. De miről is van szó? A császár egy illatos zsebkendőt rejtegetett? Talán krónikus gyomorfájdalmak gyötörték? Mindkettő téves. Nem Napóleon találta ki a gesztust, amelynek célja az volt, hogy egyszerre határozottnak és méltóságteljesnek tűnjön, hanem csupán népszerűvé tette. A gesztus az ókori Hellászig vezethető vissza, ahol a szónokok gyakran rejtettek egy kezet a tógájukba.

A Szent Ilona vulkanikus szigetén töltött száműzetésében a nyughatatlan és hataloméhes Napóleon tétlenségre volt ítélve. Az időt többek között kertészkedéssel töltötte. Virágágyásokat ültetett a lávamezők közé, és kisebb háborút vívott brit felügyelőjével, aki soha nem vette le a szemét a fogolyról. 1821. május 5-én Napóleon végül kevés megmaradt hűséges híve társaságában halt meg, feltehetően gyomorrákban. Holttestét 20 évvel később Párizsba szállították, és ott ünnepélyesen eltemették. Azóta Párizsban, ahol a császár nyugszik, rendkívüli biztonsági intézkedéseket jelentettek be az előrehozott nemzetgyűlési választások második fordulójára. 30 ezer rendőrt és csendőrt, köztük ötezret Párizsban és elővárosaiban mozgósítanak, hogy elkerüljék az "ultrabaloldaliak vagy az ultrajobboldaliak" által okozott rendbontásokat. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) cáfolta azokat a médiaértesüléseket, amelyek szerint a bizottság a franciaországi politikai események miatt fontolgatná a játékok lemondását vagy elhalasztását.