Olajszennyezés miatt több strandot is lezártak a Sentosa-szigeten

Két hajó ütközése következtében olajszennyezés történt a Sentosa-szigeti Tanjong Beach-nél, ami miatt több strandot is le kellett zárni. Tizenhat tisztító járművet küldtek a helyszínre, hogy megfékezzék a szennyezést.

A Sky News beszámolója szerint az eset a közeli Pasir Panjang hajózási termináljáról terjedt el, miután egy kotróhajó pénteken egy álló bunkerhajónak ütközött. A Szingapúri Tengerészeti és Kikötői Hatóság tájékoztatása alapján a bunkerhajó sérült rakománytartályából ömlött ki az olaj, de a szivárgást már sikerült megfékezni.

A környezetszennyezés következményei azonban elkerülhetetlenek. A helyi halászközösségek halpusztulástól tartanak, míg a tengerbiológusok a korallokra gyakorolt káros hatástól aggódnak, mivel Szingapúr területén a korallállomány már így is nagyon veszélyeztetett.

Egy környezetvédő szerint az olaj mérgező hatású, megfojthatja a korallokat és elzárhatja azokat a fotoszintézishez szükséges fénytől. Emellett aggodalomra ad okot az olaj tisztításához használt vegyi anyagok hatása is, mivel egyes szerek nem szívódnak fel, hanem megnövekedett sűrűségük miatt elsüllyednek, így további károkat okozva a tengeri élővilágnak.