Lassan célegyenesbe fordul egy évtizedek óta nem látott magyar projekt

Izolációs programban vettek részt a magyar űrhajósjelöltek, a kiképzés következő állomása az Egyesült Államok lesz – nyilatkozta Ferencz Orsolya miniszteri biztos.

A magyar űrhajósok kiképzése jól halad, a három pilléres kiképzési sorozat harmadik szakaszában tartanak, amelynek utolsó része nemrégiben zárult le egy izolációs program formájában. Az izolációs program hat napig tartott, ahol a jelöltek különleges körülmények között készültek fel a zárt térben való munkavégzésre és a speciális kihívásokra. A programot a Terrorelhárítási Központ és a Semmelweis Egyetem szakemberei segítségével hajtották végre, 48 négyzetméteres konténerlétesítményben, ahol a Nemzetközi Űrállomáshoz hasonló feltételeket teremtettek meg. Az űrhajósjelöltek tudományos kísérleteket modelleztek, és vészhelyzeti szimulációkat is végrehajtottak, miközben mentális állapotukat folyamatosan monitorozták.

A program következő szakasza az Egyesült Államokban folytatódik, ahol a houstoni központtal együttműködve vesznek részt különböző teszteken, többek között centrifuga és gyorsulási teszteken. A jelöltek már úton vannak Houston felé.

Ferencz Orsolya miniszteri biztos elmondta, hogy a négy jelöltből kettő kiválasztása bármikor megtörténhet, de igyekeznek minél tovább bent tartani őket a programban. A döntés nehéz lesz, mivel mind a négy jelölt kiválóan teljesít. A miniszteri biztos szeretné, ha a kiválasztottakon kívül a többi jelölt is részt venne a magyar űrtevékenységben, például a földi kontrollban vagy kutatóintézetek programjaiban.

A magyar űrprogram célja, hogy a jövőben ne legyen olyan ritka az ilyen lehetőség, és Magyarország része legyen az emberes űrrepülésnek. A várható indítási dátum 2024 vége vagy 2025 eleje, de ez függ a nemzetközi partnerektől és az űrállomás beosztásától is.