USA: 11 milliárd dolláros támogatás a TSMC-nek az arizonai gyárakért

Az amerikai kormány 11 milliárd dolláros összeget készül folyósítani a Taiwan Semiconductor Manufacturing Co. (TSMC) számára, hogy három chipgyárat építsenek fel Arizonában. Az összeg felét támogatásként, felét pedig hitelként kapja meg a vállalat.

A Bloomberg információi szerint a világ vezető chipgyártójának szánt támogatás 6,6 milliárd dollár, míg a hitel 5 milliárd dollár értékű. Az amerikai kormány az előzetes megállapodást hétfőn jelentette be, amely Joe Biden amerikai elnök stratégiájának részeként jött létre. A cél, hogy a kritikus technológiák gyártását hazai területre helyezzék át, részben a koronavírus-járvány során tapasztalt ellátási zavarok, részben pedig a Kína által Tajvan elleni fenyegetés miatt.

Eredetileg csak két gyár építéséről volt szó Arizonában, amelyek 2025-ben, illetve 2028-ban kezdenék meg a termelést. A harmadik, újonnan bejelentett üzem Phoenix-ben nyílna meg, és az újgenerációs, 2 nanométeres technológiára épülne. Az amerikai kereskedelmi miniszter, Gina Raimondo szerint ezek a chipek elengedhetetlenek lesznek a jövő technológiái, így a mesterséges intelligencia és a hadsereg számára is. A TSMC jelenleg még nem gyárt 2 nanométeres chipeket, ezeket Tajvanon is csak 2025-ben tervezik elindítani.

A TSMC-nek nyújtott támogatás az egyik legnagyobb összeg a Biden által 2022-ben bejelentett Chips and Science Act keretében, amely az amerikai félvezetőipar fellendítését célozza. A törvény értelmében összesen 39 milliárd dollár közvetlen támogatást és 75 milliárd dollár értékű kölcsönöket és garanciákat különítettek el, hogy ösztönözzék a chipgyártókat az amerikai üzemek létesítésére. Az Intel és a Samsung is részesült már hasonló előzetes megállapodásban.