Szegeden építi meg első európai üzemét a világ legnagyobb elektromosautó-gyártójának számító, kínai BYD, ez a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb beruházása lesz, amivel több ezer új munkahely jön létre – derült ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium közleményéből.

A BYD utolsó körös tárgyalásokat folytatott a magyar kormánnyal, hogy több milliárd eurós beruházás keretein belül egy új elektromosautó-gyárat építsen Szegeden – írta a Telex a Financial Times értesülései alapján csütörtökön.

A hírek után nem sokkal megjelent a Magyar Közlöny legfrissebb száma, ami ezeket az értesüléseket támasztotta alá: kiderült, hogy 46 milliárdból fejlesztik a leendő szegedi elektromosautó-gyár környékét.

A külügy azt írta, hogy cég igazgatósága a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel lefolytatott 224 tárgyalási forduló után előző nap úgy döntött, hogy Szegeden építi fel első üzemét a kontinensen, amely hazánkban immár a hatodik autógyár lesz.

A 20 ezer milliárd forintnyi bevételt regisztráló, nagyjából 630 ezer főnek munkát adó BYD nem akkumulátorokat, hanem elektromos autókat fog előállítani Magyarországon

– mondta Szijjártó Péter.

A külügyminiszter szerint ez a projekt a magyar gazdaságtörténet egyik legnagyobb beruházása lesz, amivel több ezer új munkahely jön létre. A kormány pénzügyi támogatást is nyújt a beruházáshoz, viszont ennek mértéket csak az Európai Bizottság jóváhagyását követően hozzák majd nyilvánosságra. Szijjártó szerint ez a beruházás is aláhúzza, hogy Magyarország „vezető szerepet játszik a technológiai forradalomban”.

A dinamikusan fejlődő világcég Szegeden, a város határában lévő körülbelül 300 hektáros ipari parkban, az ELI-ALPS lézeres kutatóintézet és a Science Park szomszédságában építi fel az elektromosautó-gyárát, ahonnan az európai piacot szolgálja majd ki

– írja közleményében a Szeged önkormányzata.

A közlemény szerint Botka László polgármester „több ízben” sikeresen bemutatta Szegedet mint vonzó befektetési helyszínt és a zöld átállás iránt elkötelezett partnert a vállalatnak. Szerintük Szegedet a nemzetközi szintű kutatói háttere, tudományos rangja, kiváló infrastruktúrája, kedvező elhelyezkedése, zöld szemlélete miatt választotta a BYD európai gyártóközpontjának. A Telex felidézi, hogy Botka László korábban már elismerte, hogy „sok személyes tárgyaláson vagyunk már túl itthon és külföldön is”.

A BYD-nek egyébként már van buszgyára Magyarországon, a vállalat most egy teljes értékű autógyárral szeretné megvalósítani ambícióját, hogy az évtized végére vezető legyen az európai elektromosjármű-piacon. Céljuk, hogy 2030-ra a régióban értékesített elektromos autók tíz százalékát ők adják el. Ha a gyár felépül, akkor a szegedi BYD-gyár lesz az első valóban nagy léptékű kínai autóüzem Európában. A BYD korábban Németországot, Franciaországot, Spanyolországot, Lengyelországot és Magyarországot választotta ki lehetséges helyszínnek első európai üzeméhez.

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön, az általa tartott kormányinfón beszélt arról, hogy a szegedi és békési beruházásokkal ki tudják majd használni az itteni munkaerőt, így nem lesz szükség nagyobb arányú külföldi munkaerőre. Lázár János pedig szintén csütörtökön beszélt arról, hogy „gigantikus” beruházás érkezhet Szegedre.

Fotó: MTI/KKM