Mint egy csínytevés, úgy ölte meg három férfi a korábbi jó ismerősüket

Ítéletet hirdettek annak a három férfinak az ügyében, akik a vád szerint 2019 májusában Szentendrére csaltak, majd megöltek egy újpesti autókereskedőt - közölte szerdán a Fővárosi Törvényszék az MTI-vel. Az ítélet nem jogerős.
A frisshirek.hu portál pont az a média hiány, ami egy működő demokráciában természetes kellene legyen, éspedig elfogulatlan, naprakész hírek közvetítője közéletről, politikáról, kultúráról, sportról egyaránt. Nálunk nincs és nem is lesz részrehajlás! Hogy ez így is maradjon, kérlek támogasd munkánkat adományoddal, hívd meg ismerőseid, hogy olvassanak bennünket és kerünk, kövess és lájkolj minket a közösségi médiában is.
TámogatásAz elsőrendű vádlottat emberölés, a másodrendűt felbujtóként elkövetett emberölés, a harmadrendűt pedig bűnsegédként elkövetett emberölés
bűntettében mondta ki bűnösnek kedden a Fővárosi Törvényszék, továbbá mindhármuk bűnösségét megállapította társtettesként, csoportosan elkövetett kifosztás bűntettében is.
A gyilkosság hátterében adósság áll:
az ítélet szerint az áldozat tízmillió forintot adott kölcsön a másodrendű vádlottnak, amelyet az később többszöri kérésre sem fizetett vissza. A gyilkosságot a kölcsönt kérő, másodrendű vádlott tervelte ki, az első és a harmadrendű vádlott pedig vállalkozott a részvételre, s el is kezdték megszervezni a bűntett végrehajtását. Az ítéleteket kiváltó történteket a bíróság a következőképpen foglalta össze: 2019. május 6-án kora délután a másodrendű terhelt előbb a sértettet, majd az elsőrendű vádlottat vette fel az autójába.
A Szentendrére vezető út alatt a hátsó ülésen helyet foglaló elsőrendű vádlott megfojtotta a sértettet,
majd annak holttestét egy korábban már kiásott gödörbe temették
- számolt be a részletekről a Fővárosi Törvényszék, hozzátéve: a vádlottak egymás között szétosztották a sértettnél lévő értékeket. A bíróság megállapítása szerint a vádlottak fokozottan veszélyesek a társadalomra. Kitértek arra, hogy
az áldozat jó ismerősi-üzleti kapcsolatban volt az feltételezett gyilkosokkal szemben, ezért fel sem merült benne, hogy az életére törhetnek.
Az elsőrendű vádlott - mondhatni - kivégezte a sértettet, lehetőséget sem adva a védekezésre. A vádlottak hideg vérrel, teljes érzelmi és erkölcsi közönnyel szervezték meg és vitték véghez a cselekményt
- mutatott rá a bíróság, amely szóbeli indokolásában azt külön is hangsúlyozta, hogy
dermesztően és sokkolóan hatott az eljárás résztvevőire a vádlottak közönyös hozzáállása.
A szakértők megállapítása szerint gyakorlatilag jópofa csínytevésént kezelték a történteket, tervezték meg és vitték véghez cselekményüket, majd élték tovább az életüket, mintha mi sem történt volna - jegyezték meg. Részletekbe menően az ítéletek a következők:
- az elsőrendű vádlottat életfogytig tartó szabadságvesztésre,
- a másodrendűt 19 év,
- a harmadrendűt pedig 11 év szabadságvesztésre, illetve pénzbüntetésre ítélte a törvényszék.
Mindhárom esetben fegyház, azaz a legsúlyosabb a szabadságvesztés kategóriája. Az ítélet elleni fellebbezések folytán az eljárás másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik.