Egy kis tábla hirdeti 2021. április 16. óta Pereces „zártkerti területén”, a Gerbera utca és a Pünkösd dűlő (ma Árvácska utca) kereszteződésében, hogy a Bükki forrásból származó ivóvizet (ami a MIVÍZ szlogenje) nem szolgáltatják egész nap az ott lakóknak. Íme:
„Tájékoztató! Tisztelt Ingatlan Tulajdonosok! A Kohász Kertművelők és Víz használók egyesülete jogutód nélkül megszűnt, új felhasználó bejelentésére nem került sor. A MIVÍZ Kft. a vezetéken keresztül történő ivóvíz szolgáltatást 2021. április 26. naptól korlátozza. A korlátozásra tekintettel a vízhasználat minden nap 6:00-9:00 és 16:00-19:00 órák közötti időben lehetséges.”
F.-né Enikő elmondta, ennek előzménye az volt, hogy 2020-ban az egyesület elnöke lemondott, újat pedig nem neveztek ki a tagok. – Egy régi utcabizalmi vette kezébe a pénzbeszedést, és annak a MIVÍZ felé történő kifizetését februárig. Közben a 2020. előtt keletkezett több mint egymilliós tartozásból is törlesztettünk – mondta.
Áprilisban tehát a MIVÍZ a fentebb olvasható táblát tette ki, és ennek megfelelően korlátozta is a vízszolgáltatást.
– Borzasztóan megnehezítette az életünket ez az intézkedés, ezért gyorsan megalapítottuk az új kertszövetkezetet, amivel szerződést köthetne a MIVÍZ. Választottunk elnököt, majd beadtuk a papírokat 2021 júniusában. Akkor azt az ígéretet kaptuk, hogy egy hónapon belül megoldják a problémát. Ez egy éve volt – hangsúlyozta a helyi lakos, aki még ennek ellenére is bízik abban az ígéretben, hogy a korlátozott „szolgáltatásért” nem kér pénzt a cég.
Tűz terjedt át Lyukóból Perecesre márciusban. – Mellettünk az erdő, így nem ritkák a bozóttüzek, a tűzoltóautók nagyon nehezen tudják megközelíteni ezt a területet. Víz hiányában pedig mi magunk sem vagyunk képesek eloltani – mondta F.-né Enikő, aki még olyanról is beszámolt, hogy hiába volt kiírva ez az időintervallum a vízkorlátozásra, bizony volt egy hónap, mikor másképp kapták. – Volt olyan, hogy éjszaka 11-től hajnal 5-ig adtak vizet. Abban az időszakban éjfélkor keltem fel, akkor kezdtem főzni – számolt be tapasztalatairól, hozzátéve, a nyári egyik hőségriadókor valaki a cégnél emberséges magatartást tanúsított, mikor feloldotta az összes korlátozást. Egy jó ideje pedig a tábla szövegétől eltérően naponta reggel 7 és délelőtt 10 között, valamint este 6 és 8 között kapnak vizet.
A történethez hozzátartozik, hogy a szomszédos kertművelő egyesület elnöke szemet vetett az elnöklés lehetőségére, de olyan magas árakat ajánlott, amit be kellene fizetnie a lakóknak (500 Ft helyett 1.000), hogy azt nem tudták elfogadni. Azóta több érdekes levelet kaptak tőle. Csak idézünk ezekből: „Tájékoztatom Önöket, hogy a szelep nyitvatartási idejét megváltoztattam. A vízszolgáltatás ideje este 11 óra és hajnal 5 óra között lesz elérhető. Köszönhető ez azoknak az egyéneknek, (…) akik továbbra sem engedik az órákat leolvasni, valamint tetemes tartozásaikat sem fizetik. Ez a beállítás addig így marad, míg a fenti hiányosságok meg nem szűnnek!”
„Én, mint magánszemély 2021. 04. 11-én kötöttem hivatalos szerződést a Mivíz Kft-vel. (…) Én azért vállaltam át az 1 300 000 forintos tartozást, hogy segítsem az itt élőket. A területen lakó mélyigénytelenek aláírásgyűjtésbe kezdtek. Sajnos annyira primitívek, hogy nem képesek felfogni a történéseket! (…) Ezek a 6, 8 általánossal rendelkező rendkívül tanult egyének azt állítják, hogy én nyitom és zárom a vizet!!! (…) Én, mint magánszolgáltató semmilyen vízkikötést nem fogok végrehajtani! De miután az új egyesület, -mely átveszi tőlem a hálózatot, és csak és kizárólag ennek az egyesületnek a javára fogok lemondani a hálózat működtetéséről- NEMSOKÁRA MEG FOGJA KEZDENI A SZOLGÁLTATÁS MEGSZÜNTETÉSÉT A FELTÉTELEKNEK MEG NEM FELELŐ EGYÉNEKTŐL!”
„FELHÍVOM A SZÍVES FIGYELMET ARRA, HOGY MIND A SZEMÉLYEMMEL KAPCSOLATBAN, MIND A LEENDŐ EGYESÜLET VEZETŐSÉGÉT TEKINTVE, MINDKETTŐ TARTÓZKODJON A PLETYKÁK, RÁGALMAK, HAZUGSÁGOK TERJESZTÉSÉTŐL, MERT AZ ALAPSZABÁLY SZERINT AZ ILYEN FOGYASZTÓKTÓL RÖGTÖN MEGSZÜNTETÉSRE KERÜL A SZOLGÁLTATÁS, AMI HOSSZÚ ÉVEKIG NEM LESZ HELYREÁLLÍTVA!!!”
Megkérdeztük a MIVÍZ-et, hogy mikor oldják meg ezt a problémát, mennyibe kerül majd azoknak, akik a korlátozásig rendesen fizettek, egyáltalán voltak-e ilyenek, nem lehetett volna másképpen kezelni, hogy a szolgáltatást időben fizetőknek ne legyen kellemetlenségük mások miatt, illetve hogy mi köze a szomszédos egyesület elnökéhez a cégnek ezen területen. Valamint rákérdeztünk arra is, hogy Miskolcon hány olyan vízhasználó egyesület van, amivel ugyanígy nincs rendezett viszonya a cégnek, és azokon a területeken vajon hány család élhet életvitelszerűen a „zártkerti” ingatlanban. Sajnos eddig nem válaszoltak.
(Bocsánat az idézőjelben hagyott helyesírási hibákért – szerk. megj.)
Fotó: Genesis Médiacsoport