Meghalt John Amos, az Amerikába jöttem és a Gyökerek sztárja

John Amos, a híres amerikai színész, augusztus 21-én, 84 éves korában hunyt el Los Angelesben természetes halállal.

A színész halálhírét fia, KC Amos jelentette be, amit később a szóvivője is megerősített a Varietynek. Kelly Christopher Amos, a színész másik fia, szívszorító közleményben osztotta meg a hírt:

> "Mély szomorúsággal tudatom önökkel, hogy édesapám elhunyt. A szíve aranyból volt, az egész világon szerették, sokan tekintettek rá apafiguraként. Jó életet volt, az öröksége pedig tovább él a televíziós és filmes szerepeiben. Apám egész életében imádta színészetet. Nemcsak az apám volt, hanem a legjobb barátom és a példaképem."

John Amos karrierje több mint öt évtizedet ölelt fel, és számos ikonikus szerepet játszott. Legismertebb alakításai közé tartozik James Evans szerepe a CBS Good Times című szitkomsorozatában (1974-1976), valamint az idősebb Kunta Kinte megformálása a Gyökerek című minisorozatban, amiért Emmy-jelölést is kapott 1977-ben. A Gyökerek című minisorozat kilenc Emmy-díjat és egy Golden Globe-ot is nyert, több mint 130 millióan nézték meg az Egyesült Államokban. A magyar közönség számára talán leginkább Cleo McDowell szerepe maradt emlékezetes az 1988-as Amerikába jöttem című vígjátékból, valamint annak második részéből.

Amos a színészet előtt tehetséges sportoló volt, és 1967-ben a Kansas City Chiefs csapatában játszott. Később a Denver Broncos csapatában is próbajátékon volt. Főiskolai amerikai focibajnokságban is pályára lépett a Colorado State University-ben. Színészi karrierje akkor kapott lendületet, amikor megkapta Gordy Howard szerepét a Mary Tyler Moore Show-ban.

Az évek során számos televíziós sorozatban és filmben tűnt fel, többek között a Good Times, A körzetben, Az elnök emberei, és A férfi fán terem című sorozatokban. Feltűnt Eddie Murphy Amerikából jöttem című filmjében és folytatásában, valamint a Die Hard 2-ben. Utolsó filmes szerepe 2022-ben volt. Az America’s Dad című dokumentumfilmet, amit fiával készített az életéről, a közeljövőben mutatják be.

John Amos öröksége tovább él a televíziós és filmes szerepeiben, és emlékezetes alakításai révén mindig is emlékezni fognak rá.