A Beetlejuice Beetlejuice visszatérésének értékelése
A Beetlejuice Beetlejuice című film nem okoz csalódást a rajongóknak, de vajon képes-e új közönséget megszólítani? A nosztalgikus hangulat és a kézműves látványvilág megőrzése mellett a sztori és a karakterek bővítése nem minden esetben hozza a várt eredményt.
A Beetlejuice Beetlejuice című film, amely 36 évvel az eredeti horrorvígjáték után került a mozikba, megőrizte a kézműves látványt, és Michael Keaton önfeledt ripacskodása még mindig szórakoztató. A nosztalgiázni vágyók valószínűleg elégedettek lesznek a kultikus horrorvígjáték megkésett folytatásával, ám az eszelős kreativitás lángját ez már aligha lobbantja fel.
A film folytatása a sztoriban és színészi játékban sem okoz csalódást, egy és háromnegyed óra színtiszta szórakozás, néhány apróbb bakival. A történet szerint Lydia Deetz (Winona Ryder) kiégett médiumként vezeti a saját tévéműsorát, és amikor megtudja apja halálát, visszatér Winter Riverbe, hogy elintézzék Charles temetését. Közben lánya, Astrid (Jenna Ortega) az utóéletben találja magát, és Lydia újra meg kell idéznie Beetlejuice-t, hogy meg tudja menteni.
A régi csapatból hiányzik Charles és a Maitland-házaspár, Tim Burton rendező szerint azért, mert ezúttal a három nőre, Deliára, Lydiára és Astridra akart fókuszálni. A három nő dinamikája remek a filmvásznon, és a kapcsolatuk tökéletesen ábrázolja az anya-lánya viszonyt különböző generációkban.
Beetlejuice (Michael Keaton) sokkal nagyobb szerepet kapott a filmben, és Keaton zseniális a szerepben, bár a kidolgozottabb háttértörténet kissé elvesz a karakter éléből. A film önmagában nem tökéletes, túl sok mindent akar megmutatni, túl kevés idő alatt, és a sztoriszálak közül egyik sincs igazán kifejtve.
A film javára legyen mondva, hogy önmegtartóztató a CGI-használattal, és őrzi a kézműves megoldásokat. A sztori eleve nagyobb ívű és sokkal szerteágazóbb, mint az eredeti, de a megnövekedett dramaturgiai tétek üres és kiszámítható blöffként lepleződnek le. A sok párhuzamos cselekményszál miatt egyik szereplőre sem jut elég figyelem.
A Beetlejuice Beetlejuice mégis élvezhető film, a főszereplőkön érződik, hogy örömmel játszanak, és szívesen bújtak újra a karakterük bőrébe. A film már csak Michael Keaton miatt sem fog nagy csalódást okozni az alapmű rajongóinak, de kérdéses, hogy az új közönséget hasonló sikerrel sikerül-e megszólítania. Tökéletes őszi mozi, megérte a folytatás, de egy újabb részt már minden bizonnyal nem bírna el a Beetlejuice-univerzum.
A Beetlejuice Beetlejuice épp olyan a szórakoztatónak szánt családi film, mint amilyennek tűnik. Szépen továbbörökíti az első film hagyatékát, de ezen felül semmi többet nem ad a nézőnek. A film játékos, de itt-ott egészen elvetemült, vizuálisan szerteágazó, amelyben a családi dráma keveredik az egyszerű komédiával, helyzetkomikummal. A sztori röviden: Lydia Deetz (Winona Ryder) felnő és különleges szellemlátó erejéből egyfajta furcsa megélhetést farag a tévében.
A film dúskál a zenés, bohóctréfás jelenetekben, sőt még musical pillanatokat is kapunk, így a maga 105 perces játékidejével kissé túlnyújtottnak tűnik. Vizuálisan tipikus Tim Burton filmről beszélünk, de jó értelemben. Igazán ízlésesen (direkt eltúlozva) kever több különféle filmes- és látványtechnikát, így a kosztümös és gazdag díszletű jelenetektől a nem túltolt CGI karaktereken és animációkon át a stop-motion, illetve a speciális makettjáték különféle válfajaiig mindent megtalálni.
A színészi játékokról még nem beszéltünk, pedig ilyen sztárparádé mellett kihagyhatatlan topic. Nem kisebb nevek jelennek meg a vásznon többek közt, mint Michael Keaton (Batman, Birdman), Winona Ryder (Ollókezű Edward, Stranger Things), Catherine O'Hara (Reszkessetek betörők!, Frankenweenie), Jenna Ortega (Wednesday, Sikoly), Justin Theroux (A hátrahagyottak, Amerikai pszichó), Willem Dafoe (Szegény párák, Pókember 2), Monica Bellucci (A nap könnyei, Maléna), Danny DeVito (Batmen visszatér, Száll a kakukk fészkére).
A címszerepet alakító Keatonnak voltaképp egyfajta jutalomjáték a film, ahol lubickol a ripacs szélsőségességben, ami remekül áll neki. A másik főszereplő, Ryder vele szemben sokkal plasztikusabb. O'Hara extravaganciája remekül áll a filmnek. Az igaz meglepetés azonban Jenna Ortega, aki abból a kevésből, amit jelenetei adnak is kimondottan jól építkezik.
Mindezt összevetve, a Beetlejuice Beetlejuice nem állt be a sorba a „minek vették elő” alcímű folytatások közé. Nem rombolja az eredeti kultikusságát, filmként itt-ott talán még erősebb is, de sokat nem tesz a világhoz. Könnyed, kicsit felszínes, de tud szórakoztató is lenni, így aki szereti Tim Burton elvetemült világát, annak pozitív élmény lehet az alkotás.
A cím némileg sejtető is, hiszen Beetlejuice megidézéséhez háromszor kell kimondani a nevét, így mivel nem „Beetlejuice 2”, hanem Beetlejuice Beetlejuice lett a film címe, elgondolkodtunk, hogy vajon rejtett utalásról beszélhetünk-e egy készülő harmadik részhez, de a rendező több interjúban is visszautasította a feltevést. Ennek ellenére a mű elég nyitottan zárul le, több szál elvarratlan marad.
Hogy Burton valóban nem tervez folytatást, vagy csak nem akarja lelőni a poént, egyelőre nem jelenthető ki száz százalékosan. Ha születne egy harmadik, lezáró epizód, ami minőségében hasonló lenne a mostanihoz, nem feltétlenül elleneznénk, mert a világ, a nosztalgia, a karakterek, a szórakoztatás elviszi a filmet, ami néhány bukdácsolása ellenére sem omlik össze.
7/10