Közép-Európa az atomenergia felé fordul

Közép-Európa országai jelentős összegeket, mintegy 130 milliárd eurót szánnak új atomerőművek építésére, amely összeg nagyságrendileg megegyezik a magyar államadóssággal. Az első új erőművek akár 10 éven belül működésbe léphetnek, és a tervek szerint a régióban több helyen is új létesítmények épülhetnek, míg Nyugat-Európában inkább a meglévők korszerűsítése zajlik.

A beruházások hátterében az ukrán-orosz háború áll, amely miatt a régió országai kénytelenek leválni az olcsó orosz energiahordozókról, és az atomenergiát tekintik a gázüzemű erőművek alternatívájának. A projektek jellemzően állami szerepvállalással és finanszírozással, valamint EU-s pályázati pénzekkel valósulnak meg.

Nyugat-Európában eltérő a helyzet: Belgium és Spanyolország a fokozatos kivezetést tervezi, de a háború miatt a tervezett határidőket elhalasztották. Ausztria és Németország továbbra is elutasítja az atomenergiát, előbbi az 1978-as népszavazás, utóbbi pedig a fukusimai katasztrófa óta.

A legnagyobb atomenergia-függőséggel Franciaország, Belgium, Svédország és Finnország rendelkezik, ahol az energiaszükséglet jelentős részét atomreaktorok biztosítják. Az EU legújabb reaktora Finnországban található, a következő pedig Franciaországban lesz.

A költségek magasak, a határidők rugalmasak. Lengyelországban például a tervezett első nukleáris létesítmény befejezését 2032-ről 2040-re halasztották, a költségek pedig a GDP közel 4%-át teszik ki. Románia zöld kötvények kibocsátásával és állami hitelekkel tervezi nukleáris kapacitásainak bővítését, és az első kis méretű moduláris atomreaktor technológiáját is támogatja.

A régióban jellemzően francia és amerikai technológiára építenek, kivéve Magyarországot, ahol a Paks II projektben a Roszatom is részt vesz. A szakemberhiány további kihívást jelent, mivel a franciaországi atomerőművek építése és felújítása sok szakembert vonz el a közép-európai régióból.