Trump tanácsadói szerint tárgyalni kellene Ukrajnának Moszkvával a békéért

Donald Trump két nemzetbiztonsági tanácsadója, Keith Kellogg és Fred Fleitz szerint Ukrajnának tárgyalnia kellene Oroszországgal a békéről, és csak ebben az esetben kapna további katonai segítséget az Egyesült Államoktól. Ha azonban Oroszország nem hajlandó tárgyalni, akkor Ukrajna még több amerikai támogatásra számíthatna.

Az America First Policy Institute nevű agytröszt által közzétett terveket Kellogg és Fleitz, a szervezet elnökségének két tagja ismertette egy interjúban. Elmondták, hogy a tervet már bemutatták Trumpnak, aki nem értett egyet minden részlettel, de pozitívan reagált rá. Steven Cheung, Trump szóvivője hangsúlyozta, hogy csak Trump vagy hivatalosan felhatalmazott kampánystáb tagjainak nyilatkozatai tekinthetők hivatalos álláspontnak.

A javaslat jelentős változást hozna az amerikai külpolitikában, és valószínűleg ellenállásba ütközne az európai szövetségesek és a Republikánus Párt részéről is. Az ukrán külügyminisztérium nem kommentálta a tervet, míg Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök nyitott a tárgyalásokra, de a békére vonatkozó terveknek a valósághoz kell igazodniuk, és a Kreml ragaszkodik ahhoz, hogy a megszállt, majd „annektált” ukrán területek Oroszországhoz kerüljenek.

Kellogg kiemelte, hogy Trump esetleges választási győzelme esetén fontos lenne Oroszországot és Ukrajnát gyorsan tárgyalóasztalhoz ültetni. Azt is hozzátette, hogy Moszkvát esetleg azzal lehetne befolyásolni, ha Ukrajna NATO-csatlakozását elhalasztanák. Fleitz szerint Ukrajnának nem kellene hivatalosan területet átengednie Oroszországnak, de valószínűleg nem fogják rövid időn belül visszanyerni az ország teljes területe feletti ellenőrzést.

Cheung szerint Trump azt nyilatkozta, hogy második hivatali idejében prioritás lenne az orosz-ukrán háború befejezéséről szóló tárgyalások megkezdése. Hozzátette, hogy ha Trump lett volna az elnök, az orosz-ukrán háború soha nem történt volna meg. Joe Biden jelenlegi elnök kampánystábja viszont úgy véli, hogy Trump nem hajlandó szembeszállni Putyinnal.

Az Egyesült Államok eddig több mint 70 milliárd dollárnyi katonai segélyt küldött Ukrajnának az orosz invázió óta.