Kína és az EU tárgyalásokat kezd az elektromos autóipar állami támogatásairól

Az Európai Unió és Kína tárgyalásokat kezd az elektromos autóipar állami támogatásairól, miután az EU terveket tett közzé a kínai elektromos autókra kivetendő büntetővámok bevezetésére. A Politico szerint ez a lépés kompenzációt jelentene a kínai vállalatoknak nyújtott állami előnyökért.

Robert Habeck német alkancellár, aki jelenleg Kínában tartózkodik, kijelentette, hogy az uniós vámok nem büntetést jelentenek, hanem egyfajta kompenzációt a kínai vállalatoknak nyújtott állami támogatások miatt. Peking jelentős támogatást nyújt az elektromos autóiparának, ami mesterségesen alacsony árakat eredményez, és ezáltal hátrányosan érinti az európai gyártókat. Habeck hangsúlyozta, hogy Kína nélkül lehetetlen a globális klímavédelmi célok teljesítése, és a gazdasági növekedés nem zárja ki az éghajlatváltozás elleni küzdelmet.

Az Európai Bizottság tavaly szeptemberben indított vizsgálatot, és a hetekben döntött úgy, hogy július 4-től különböző mértékű vámokat vezet be a Kínából érkező autókra, gyártótól függően. A BYD-re 17,4 százalékos, a Geely-re 20 százalékos, a SAIC-ra 38,1 százalékos egyedi vám vonatkozik az alap EU-s 10 százalékos importvám felett. Más elektromos járműgyártásban érdekelt kínai vállalatra, melyek együttműködtek az uniós vizsgálatban, átlagosan 21 százalékos vám vonatkozna. Az összes többi kínai gyártóra pedig, amelyek nem működtek együtt a vizsgálatban, 38,1 százalék vámot kellene alkalmazni.

Olof Gill, az Európai Bizottság kereskedelmi szóvivője szerint az EU elvárja, hogy a tárgyalások eredményeképpen hatékonyan kezeljék a káros állami támogatásokat. A tárgyalásokat a következő hetekben minden szinten folytatni fogják. A két fél "őszinte és konstruktív" beszélgetésen van túl, mely során egyetértettek abban, hogy az egyeztetéseknek a tényeken kell alapulnia, és tiszteletben kell tartania a Kereskedelmi Világszervezet szabályait.

A kínai és az EU közötti kereskedelmi verseny hátterében az áll, hogy a kínai gazdaság nehéz helyzetbe került, és konfliktusba kerülhet nemcsak az EU-val, hanem az egész világgal. Az EU részéről a vámötlet részben az Egyesült Államok hasonló intézkedéseire adott válasz. Az Mfor információi szerint az Európában gyártott kínai autók kevésbé lesznek érintettek, és a BYD nem tervezi stratégiájának megváltoztatását a magyarországi tervei kapcsán. Habeck kijelentette, hogy az EU tagországainak sokkal jobban össze kell fogniuk, ha fel akarják venni a gazdasági versenyt Kínával, de a versennyel párhuzamosan együtt is kell működniük az ázsiai hatalmakkal, beleértve Dél-Koreát is.

A német alkancellár a Csöcsiangi Egyetem hallgatóival folytatott beszélgetés során kiemelte, hogy a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése és a megújuló energiaforrások, mint a szél- és napenergia integrálása a hagyományos energiatermelő rendszerekbe jelentős kihívást jelent. Kína a szénfelhasználás növelése mellett tavaly már csaknem 350 gigawatt energiát termelt meg megújuló energiaforrásokból, ami a globális termelésnek több mint a fele. Az egyeztetések megkezdéséről egy szombati videóhíváson egyezett meg Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság ügyvezető alelnöke, “emberközpontú gazdaságért”, valamint kereskedelemért felelős biztos, illetve Vang Ventao kínai kereskedelmi miniszter.