Gyújtogatás okozta az április rákosrendezői tüzet

A Fővárosi Katasztrófavédelem szerint gyújtogatás, azaz „szándékos tűzokozás” áll a rákosrendezői vasútállomásnál április 8-án keletkezett tűz hátterében – számolt be róla a Magyar Hang.

Áprilisban a rákosrendezői állomás Teleki Blanka utca felőli oldalán vasúti talpfák gyulladtak ki. A tűz egy 100 méter hosszú és 5 méter magas talpfarakás egy részét érintette. A lángok oltása közben két tűzoltó is égési sérüléseket szenvedett. Az eset során a felsővezeték leszakadásának veszélye miatt az állomást kiürítették.

A helyszínt robbanásveszélyes területnek nyilvánították, és a környéket lezárták, így autóval nem lehetett áthaladni a közelben lévő vasúti átjárón, emellett a vonatforgalom is szünetelt. Április 9-re virradóra a tűzoltóknak, tizenkilenc tűzoltóautó, a rendőrség vízágyúi és több mint ötven tűzoltó bevetésével, valamint több önkéntes csapat tagjainak segítségével sikerült a lángok nagy részét megfékezniük, így a vonatok ismét közlekedhettek.

A Magyar Hang értesülései szerint a katasztrófavédelem június 10-én lezárta a nyomozást, és az összes tűzvizsgálati dokumentációt átadták a rendőrségnek. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a lap megkeresésére válaszolva elmondta, hogy ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást rongálás bűncselekménye miatt, de eddig még nem került sor gyanúsítotti kihallgatásra. A tűzeset közvetetten egy 32 köbméteres gáztartályt is veszélyeztetett, amit még idejében sikerült félrevontatni a lángnyelvek közeléből.

A Fővárosi Katasztrófavédelem megerősítette, hogy a tűz szándékos tűzokozás következtében keletkezett, és a teljes tűzvizsgálati iratanyagot továbbították a rendőrség részére. A gyújtogatás lehetősége szinte azonnal felmerülhetett, hiszen egy tömör vasúti talpfa akkor sem gyullad meg könnyen, ha nyílt láng éri.