A Budapest-Belgrád vasútvonal szupervonatának bemutatója

A CRRC Changchun átadta az első három elektromos motorvonatot a Srbijavoz szerb vasúttársaságnak, amelyeket a Belgrád–Szabadka gyorsvasúti szolgáltatáshoz rendeltek.

A Belgrád–Szabadka közötti Intercity szolgáltatás már üzemel, jelenleg Stadler motorvonatokkal, de a szerb vasúttársaság kapacitásbővítés céljából és a Budapest-Belgrád teljes szakaszának kiszolgálására összesen öt Sólyom motorvonatot rendelt 2023 októberében. A Totalcar beszámolója szerint a 54 millió eurós megrendelést a szerb Közlekedési és Infrastrukturális Minisztérium minisztere, Goran Vesić írta alá Pekingben.

Az első vonat május elején érkezett meg Belgrádba, majd ezt követte még két további szerelvény nemrégiben, amelyek közül most bemutattak egyet. A négy kocsiból álló, 104 méter hosszú motorvonat 242 üléssel rendelkezik, ebből 45 első osztályú. A vonatok kerékpárszállításra is alkalmasak és alacsonypadlós szekciókkal is felszereltek.

A CRRC által gyártott új szerelvények 200 kilométer/óra sebességgel fognak közlekedni a Belgrád és Szabadka közötti szakaszon. A tervek szerint, amikor 2025 végén átadják a Budapest-Szabadka szakaszt, ezek a motorvonatok elérhetik majd a magyar fővárost is, feltéve, ha sikerül megszerezniük a szükséges magyar hatósági engedélyeket.

Az engedélyeztetési folyamat azonban nem ígérkezik egyszerűnek, mivel Magyarország uniós tagsága miatt szigorúbb szabályok vonatkoznak a vasúti járművekre, mint Szerbiában. Továbbá, Csehországban nem sikerült a CRRC motorvonatoknak hatósági engedélyt szerezniük, és a két érdeklődő vasúttársaság is visszalépett a vásárlástól.