Nekimennek Szoboszlainak az angol kommentelők

A közösségi portálon tett bejegyzésében méltatta Szoboszlai Dominik játékát a vasárnapi, Manchester United elleni Premier League-rangadón Bocsák Bence, a több rangos brit portálnak dolgozó magyar újságíró, ám a kommentelők reakciója nem volt pozitív.

Bocsák Bence, aki a Liverpool FC belső ügyeit jól ismeri és sok Liverpool-meccset látott a helyszínen, a Manchester United–Liverpool (2–2) mérkőzés után az X-en (korábban Twitter) osztotta meg véleményét, miszerint Szoboszlai Dominik a legtöbb helyzetet, négyet alakította ki a meccsen, és fáradhatatlanul járőrözött a pályán, akadályozva a United ellentámadásait.

Azonban a kommentelők közül többen is kritikával illették Szoboszlai teljesítményét. Davis Davis szerint Szoboszlai gyakran eladta a labdát és rossz döntéseket hozott. VitT úgy érezte, hogy Szoboszlai játékában hiányzik a ritmus. Ali Becker szerint Szoboszlai volt a pálya legrosszabb játékosa, és hosszabb időre a kispadra kellene száműzni. Chris Roberts és Alan Hoey is a labdavesztésekre hívták fel a figyelmet. The Kotu Classic szerint Szoboszlai keményen dolgozott, de a labdával nem volt elég jó. Elias Bobby csalódottságát fejezte ki, mivel Szoboszlai lövőtechnikáját nem tapasztalta a meccsen. Tejas szerint Szoboszlai megvan a potenciál, hogy olyan jó legyen, mint Kevin De Bruyne, de össze kell szednie magát. Tunmise Eyiaro szerint Szoboszlai fölöslegesen futott sokat, és egy fontos meccsen jobban kellene teljesítenie. Darren Smith szerint Szoboszlai teljesítménye legjobb esetben átlagos volt. Nji Asonganyi szerint Szoboszlai nem elég nyugodt a labdával. Lestyn Davies szerint Szoboszlai átadásai fantáziátlanok voltak. QuidPro szerint Szoboszlaitól több minőséget várnak a labdával.

Nem mindenki osztotta azonban a negatív véleményeket. Graham Hunt meglepődött, amikor Szoboszlait lecserélték. Beetlepimp szerint Szoboszlai maga a minőség. Tariq Sattam szerint Szoboszlai hatalmas potenciállal rendelkezik. LFC Micks szerint Szoboszlai nagyszerű volt a meccsen.

Olvasóink szerint Szoboszlai volt már jobb formában, például az előző Manchester United elleni meccsen, ahol 6,9-es átlagot ért el, de a vasárnapi teljesítményével is a hetesekből volt a legtöbb, és az összesített átlag 6,56-ra jött ki.

LABDARÚGÁS
ANGOL PREMIER LEAGUE, 32. FORDULÓ
Manchester United–Liverpool 2–2 (Fernandes 50., Mainoo 67., ill. Díaz 23., Szalah 84. – 11-esből)
Az élmezőny állása: 1. Arsenal 71 pont/31 meccs (75–24), 2. Liverpool 71/31 (72–30), 3. Manchester City 70/31 (71–31), 4. Tottenham 60/31 (65–45), 5. Aston Villa 60 (66–49), 6. Manchester United 49/31 (45–46).