Bojkott Törökországban: Káosz a Szuperkupa-döntőben

A Fenerbahce labdarúgócsapata egy perc után levonult a pályáról, ami káoszba fulladt a török Szuperkupa-döntőt vasárnap este. A mérkőzés előtt már érezhető volt a feszültség, amikor kiderült, hogy a Fenerbahce az első csapat helyett az U19-es együttesével áll ki a találkozóra.

A Galatasaray az első helyzetéből gólt szerzett, amit Mauro Icardi ért el, majd a Fenerbahce játékosai 49 másodperccel a kezdőrúgás után bevonultak az öltözőbe, a cserejátékosok is követték őket. A találkozót nem sokkal később félbeszakították, a Galatasaray játékosai pedig ünneplésbe kezdtek a szurkolókkal, majd labdázgatni kezdtek a cserepadra nevezett csapattársaikkal. A Hürriyet a tudósításában a szégyen estéjének nevezte a történteket.

A Fenerbahce alelnöke, Erol Bilecik megerősítette, hogy a bojkott előre meg volt beszélve, és arra kérte a szurkolókat, hogy ne menjenek ki a stadionba. Ezt követően bejelentette, hogy a Fenerbahce a következő két szezonban nem vesz részt a Török Kupa küzdelmeiben. A klub korábban azzal fenyegetőzött, hogy kilép a török élvonalból, de végül úgy döntöttek, hogy a szezont még befejezik a Süper Ligben. A vezetőség a kilépést azzal indokolta, hogy márciusban a Trabzonspor szurkolói megtámadták a játékosaikat.

A török futball az utóbbi időben több erőszakos esemény miatt is híreket generált. Decemberben például Faruk Koca, az Ankaragücü klubelnöke leütötte Halil Umut Meler FIFA-bírót a meccs lefújása után, mert őt tette felelőssé azért, hogy csapata pontokat bukott a hajrában. Kocát a török rendőrség később őrizetbe vette.

A Szuperkupa döntőjét eredetileg a szaúdi fővárosban, Rijadban szerették volna lejátszani, még tavaly december végén, ha már tavaly volt a Török Köztársaság kikiáltásának századik évfordulója. A szaúdi kormány azonban nem engedélyezte, hogy a csapatok Kemal Atatürk pólójában vonuljanak ki a pályára, és ahhoz sem járultak hozzá, hogy felcsendüljön a török himnusz.

A Fenerbahce elnöke, Ali Koc szerint időszerű az egész török focit megreformálni, mert a folyamatos botrányok miatt kezdenek komolytalanná válni. A klub a Konferencia-ligára szeretne összpontosítani, hiszen a nyolc között az Olympiakosszal találkoznak, és úgy érveltek, az a török foci érdeke, hogy minél magasabbra tornásszák fel az ország UEFA-együtthatóját, ezért minden győzelemre szükség van. A halasztást nem engedélyezték, noha egy május közepi időpont jobban megfelelt volna.

De miért is történik ez az egész?

A török gazdaság összeomlása és a korrupció virágzása hozzájárult a török futball jelenlegi válságához. Az infláció 2021-ben még csak 19,6 százalékos volt, 2022-re ez már 72-re felugrott, és 2023-ban is 54 százalékos lett. A fizetések villámgyorsan vesztik el az értéküket, így pedig egyre nehezebb jó játékosokat szerezni, pláne megtartani. Az UEFA ranglistáján a török liga 2019-ben még a kontinens 10. legerősebbje volt, 2022-re a 20-ra visszaesett, és még mostanra is csak a 12-re kapaszkodott vissza.

A korrupció a török futballban is jelen van, például a Denizbank egy vezetőjét azzal vádolták meg, hogy egy piramisjátékban csalt ki 29 embertől, nagyrészt híres focistáktól legalább 43 millió dollárnyi pénzt. A politika is rányomja a bélyegét a sportra, például Hakan Sükür, a 2002-es vb-3. csapat legnagyobb legendája 2016 óta nem teheti be a lábát Törökországba, mert a puccskísérlet óta terrorizmussal vádolják.

A Fenerbahce elnöke, Ali Koc szelfit készít a Fenerbahce szurkolóival a Török Szuperkupa alatt Galatasaray és Fenerbahce között Sanliurfában 2024. április 7-én. Fotó: AFP/Anadolu/Serhat Cagdas. A török futball jövője bizonytalan, és a szurkolók is egyre idegesebbek lesznek, amikor a fizetéseik hirtelen nem érnek semmit.