A fenntarthatósági témahét végéig, április 28-ig zajló program célja, hogy felhívja a figyelmet a környezetvédelem fontosságára

– közölte Raisz Anikó.

Az MTI kérdésére elmondta, hogy

az április 11-i határidőig mintegy 3000 önkéntes csoport – iskolák, baráti csoportok és munkahelyi közösségek – jelentkezett az ország minden részéről.

Az Energiaügyi Minisztérium és a programot koordináló ÉMI Nonprofit Kft. gondoskodik a szükséges eszközökről, kesztyűkről, zsákokról és a hulladék elszállításáról.

Az államtitkár kitért arra, hogy

kizárólag olyan hulladék gyűjthető, amely kézzel biztonságosan szedhető, a többi hulladék bejelenthető a Hulladékradar applikáción keresztül.

A korábbi években a TeSzedd! mozgalom keretében mintegy kétezer tonna illegális hulladékot gyűjtöttek, és az idén is hasonlóra számítanak egy hét alatt. A program célja a megelőzésre való felhívás.

A kormány szigorított az illegális hulladéklerakással kapcsolatos jogszabályokon, de további szigorítás is várható

– mondta.

Raisz Anikó megköszönte a részt vevő csoportoknak és a TeSzedd! mozgalom indulásának helyszínén, a XII. kerületi Csillebérc közelében lévő erdős területen megjelenő több tucat önkéntesnek a segítségét.

A szemétszedési akció indulásán megjelent Pokorni Zoltán, a XII. kerület kormánypárti polgármestere is. Elmondta, hogy az indulás óta buzdítják az iskolákat, óvodákat és a munkahelyi közösségeket a részvételre a TeSzedd! programban; emellett évente 8-10 hulladékszedési akció indul a kerületben.

Fotó: Önkéntesek az idén tizenegyedik alkalommal, a Föld napjára időzítve elindult TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció, az ország legnagyobb önkéntes hulladékszedési programja nyitóeseménye napján a főváros XII. kerületében, Csillebérc közelében lévő erdős területen 2023. április 22-én. A Fenntarthatósági Témahét végéig, április 28-ig zajló program célja, hogy felhívja a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. MTI/Kovács Attila