Zaklatás miatt szerdán bűnösnek találták Pető Attilát,
akit egykori ministránsként, tizenhárom éves korában molesztált egy pap,

és akinek ügyét 2016 óta követi a hazai nyilvánosság. Petőt az esztergomi érsekség két vezetője, az ügyben eljáró Süllei László és az azóta elhunyt Snell György segédpüspök jelentette fel, mert többször felkereste őket, hogy tájékoztassák az ügyéről - írta meg a friss bírósági ítéletet a 444. Pető Attila történetét éppen az idézett lap oknyomozó írásainak köszönhetően ismerhette meg a szélesebb nyilvánosság.

Pető Attila, mint egy felszentelt pap áldozata, évekkel ezelőtt maga kereste fel az egyházat, hogy értesítse őket arról, mi is történt vele.

Bátor jelentkezésének köszönhetően az egyház eljutott addig, hogy felmentse a molesztáló papot, azonban Pető Attilával ügyéről sehogyan sem kommunikált. Arról is csak a sajtónak köszönhetően értesült, hogy a több fiatal fiú bizalmával visszaélő papot felmentették. Azért, hogy ügyének folyásáról képet kaphasson, felkereste az egyházi elöljáróságokat, akik - megítélése szerint -

"túl sokszor" és túl agresszíven az intézményes egyházat képviselték,
amely miatt feljelentették őt, és a bíróság első fokon két rendbeli zaklatás miatt ki is mondta bűnösségét.

Az ügyészség próbára bocsátást javasolt első fokon, amellyel az ítélet az erkölcsi bizonyítványba se kerülne be, a bíróság pedig ennél is enyhébb intézkedés mellett döntött:

megrovásban részesítette a molesztálás áldozatát.

Pető és ügyvédje azonban azért fellebbeztek mégis, mert szimbolikusnak érezték az ügyet ahhoz, hogy ne az áldozat váljon később bűnössé csak azért, mert pontot akart tenni kálváriája végére.

A Fővárosi Törvényszék azonban ma helyben hagyta az elsőfokú ítéletet.

A 444 videófelvételt készített az elsőfokú ítélethirdetésről, amely az alábbi videóban tekinthető meg:

Fontos megjegyezni, hogy a bíróság nem véleményezte a serdülőkori molesztálást, azt nem vonta kétségbe, sőt a bíró társadalmilag hasznosnak ítélte Pető Attila tevékenységét, de a konkrét keresetről kellett ítéletet hoznia. A bíróság másodfokon is úgy látta, hogy a sértett papokat háborgatta Pető - magyarán zaklatta Sülleit és Snellt.

Az MTI-n a Fővárosi Törvényszék közleményben tájékoztatta a nyilvánosságot az ítéletről az alábbi módon, amelyből kiolvasható, mi is volt Pető Attila "bűne" a felperesek szerint:

  • A másodfokú bíróság által pontosított ítéleti tényállás szerint a terhelt több esetben - egy alkalommal 22 óra körül - felkereste a katolikus egyház egyik plébánosát annak lakásánál, arra kérve őt, álljon ki mellette a gyermekkorában - egy azóta már "laicizált" (kilépett) pap által - a sérelmére elkövetett szexuális zaklatás miatt, valamint segítse őt abban, hogy a bíboros kérjen tőle bocsánatot.
  • A férfi 2019 májusában és júniusában több alkalommal megjelent a plébános által tartott misén,
  • két esetben vallási vezetőket bíráló szórólapokat helyezett el egy bazilika épületében,
  • a 2019 márciusa és júniusa közötti időszakban napi rendszerességgel kísérelte meg telefonon is elérni a plébánost és az érseki általános helynököt hivatali, illetve magántelefonján,
  • miután a férfi ezen megkeresései sikertelenek voltak, a püspököt segítő papot annak mobiltelefonján is felhívta, részére - egy hónap alatt - hat sms-t, valamint egy elektronikus levelet küldött. Ezekben határidő megjelölésével közölte, ha nem kérnek tőle bocsánatot, illetve nem vizsgálják ki a korábbi ügyben lefolytatott eljárást, a mise közben feláll és kérdőre vonja őket.
  • Továbbá a Fővárosi Törvényszék még súlyosbító körülményként értékelte azt, hogy a vádlott garázda jellegű magatartást tanúsított akkor, amikor megrugdalta a plébánia ajtaját. Az elsőfokú bíróság a legenyhébb joghátrányt, megrovást alkalmazta, melynek további enyhítése ezért fel sem merülhet.

Petó Attila kálváriáját, amelyet a nyilvánosság 2016 óta követhet nyomon, alábbi cikke végén a portál részletesen ismétlőleg összefoglalta. Pető Attilával a Partizánban Gulyás Márton is készített részletes interjút, amelyet az alábbi videóban tekinthet meg, és amelyben a perben ismertetett kapcsolatfelvételi kísérletekről is részletesen nyilatkozott:

Az igazságérzetet sértő bírósági tárgyalások, és egyáltalán a feljelentés ellenére mégsem mondható az, hogy Pető Attila a nyilvánossághoz forduló áldozatvállalása értelmetlen lett volna. Küzdelme ráirányította a figyelmet a kérdésre, amely elől már az egyház sem szökhetett el.

A Magyar Katolikus Egyház Püspöki Konferenciája pedig bocsánatot kért az egyházi molesztálások áldozataitól.

Sőt a Válasz Online-nak adott interjújában, bár név nélkül, de végül személyesen Erdő Péter is megköszönte küzdelmét. Arra pedig éppen a Pető viselkedését nehezményező papok indította per szolgáltatott alkalmat, hogy az esztergomi érsekségen helynöki szolgálatot teljesítő Süllei László elismerje:

Pető Attilát abúzus érte,

és hozzátegye azt is, hogy

az elkövető helyett megkövetem Attilát, és szeretném megköszönni, hogy segítette az ügy feltárását.

A kiemelt kép forrása: a 444 videójának vágóképe