Az MTI beszámolója szerint a júliusban kinevezett Varga Zsolt szövetségi kapitány együttese egy pillanatra sem hagyott kétséget afelől, hogy címvédőként és a tokiói olimpiai bronzérmesként teljesen más színvonalat képvisel, mint ellenfele.

A férfi tornán szereplő 16 csapatot négy kvartettbe osztották. Ezekből a csoportelsők rögtön a negyeddöntőbe jutnak, míg a második és harmadik helyezettek keresztbe játszanak egymással a nyolc közé kerülésért.

A magyarok kedden a nyolc között az A csoport második és a C csoport harmadik helyezettjének vasárnapi győztesével találkoznak.

– A meccs első nehézsége a korai kezdés volt, de a hajnali kelés ellenére jól reagált a csapat erre a próbatételre. Két elem gyakorlását kértem a játékosoktól, akiknek egyszer kellett szólnom, amikor elkezdett lazulni a szoros emberfogásunk – értékelt Varga Zsolt szövetségi kapitány, aki a jó felkészülés reményében megpróbál közös edzést szervezni egy másik csapattal, miután a pénteki programot követően kialakul a végleges ágrajz.

A debütáló Ágh György az MTI tudósítása szerint arról beszélt, hogy legutóbb „gyerek ZS-ben” volt ilyen korai mérkőzése. Kiemelte, a csapat képes a négybe kerülésre.

Német Toni elárulta, pénteken lesz még edzése a válogatottnak, este pedig együtt nézik meg az olasz-montenegrói csoportrangadót, mert valószínűleg annak vesztese lesz a negyeddöntős ellenfél.

Vízilabda Európa-bajnokság, férfiak, 3. (utolsó) forduló: Magyarország-Izrael 23-4 (4-0, 7-2, 6-1, 6-1)
Magyar gólszerzők: Manhercz 6, Vigvári 4, Burián 3, Fekete, Zalánki, Nagy 2-2, Német, Vadovics, Konarik, Ágh 1-1

Fotó: Nagy Ádám (b) és az izraeli Ido Goldschmidt a vízilabda Európa-bajnokság férfi tornáján, a D csoport harmadik fordulójában játszott Magyarország - Izrael mérkőzésen Splitben 2022. szeptember 2-án. MTI/Illyés Tibor