„Tudom, hogy a tegnapi döntésemmel sok barátomat elveszítem, amit őszintén sajnálok. A szabadságnak mindig ára van, néha óriási, de van, amikor már nincs hova hátrálni. Tisztában vagyok vele, hogy a rogáni propagandagépezet szemében a mai naptól egyszerre leszek áruló, bűnöző, bosszúálló, pszichopata, drogos, gyerekverő, brüsszelita, sorosbérenc, háború párti, stb… Egyik sem vagyok” – írta Magyar Péter legújabb Facebook posztjában, amelyhez egy verset is mellékelt.
Varga Judit volt férje szombat este jelezte, hogy lemond a Magyar Közút Zrt. és a Volánbusz igazgatóságában, illetve az MBH felügyelőbizottságában betöltött pozícióiról a botrányos kegyelmi üggyel összefüggésben.
Mint írta: „egy percig sem akarok olyan rendszer részese lenni, amelyben az igazi felelősök nők szoknyája mögé bújnak.”
Magyar Péter most így fogalmazott:
Azzal kapcsolatban, hogy miért most „világosodott meg”, közölte, hogy ennek egyrészt családi oka van, másrészt borzasztó nehéz döntés szakítani az ember teljes korábbi életével és kockára tenni évtizedes emberi kapcsolatokat.
– zárta posztját Magyar Péter.
Fotó: Facebook.com