Az 1815-től Szatmárcsekén élő Kölcsey Ferenc a bécsi udvar alkotmánytipró intézkedéseinek fokozódása idején írta hazafias költészetének legnagyobb remekét, a Hymnust, amelynek kéziratát 1823. január 22-én tisztázta le.

A költemény először 1829-ben Kisfaludy Károly Aurora című folyóiratában jelent meg, a kéziraton még szereplő "a Magyar nép zivataros századaiból" alcím nélkül, de 1832-ben, Kölcsey munkáinak első kötetében már a szerző által adott alcímmel látott napvilágot.
Kölcsey Ferenc külön lapokra írta és kéziratcsomagokban gyűjtötte verseit. A Hymnust tartalmazó kéziratcsomag az 1830-as évek végén eltűnt, és több mint száz év lappangás után, 1946-ban került az Országos Széchényi Könyvtár birtokába, a Hymnus tintamarás miatt megsérült kézirata két lapon található. 
A Himnusz megzenésítésére 1844-ben írtak ki pályázatot, amelyet Erkel Ferenc, a pesti Nemzeti Színház karmestere nyert meg. Pályaművét 1844. július 2-án mutatták be a Nemzeti Színházban a zeneszerző vezényletével. Szélesebb nyilvánosság előtt 1844. augusztus 10-én énekelték először az Óbudai Hajógyárban a Széchenyi gőzös vízre bocsátásakor, hivatalos állami ünnepségen először 1848. augusztus 20-án csendült fel. Akkoriban ünnepi alkalmakkor még felváltva vagy együtt énekelték a Szózattal, a szabadságharc leverését követő elnyomás időszakában aztán - mondhatni közmegegyezéses alapon - a Himnusz lett a magyarok nemzeti imádsága.
A magyar kultúra napjáról való megemlékezés gondolatát ifjabb Fasang Árpád vetette föl 1985-ben.

Ez a nap annak tudatosítására is alkalmas, hogy az ezeréves örökségből meríthetünk, és van mire büszkének lennünk, hiszen ez a nemzet sokat adott Európa, a világ kultúrájának. Ez az örökség tartást ad, ezzel gazdálkodni lehet, valamint segíthet a mai gondok megoldásában is

- érvelt a zongoraművész.

A Hazafias Népfront Országos Tanácsa 1988. december 29-én határozott a magyar kultúra napjának megünnepléséről, és a rákövetkező hónapban már rendezvényeket is tartottak. Az Országgyűlés 2022 decemberében hivatalosan is a magyar kultúra napjának nyilvánította január 22-ét.

E naphoz kapcsolódva adják át a magyar kultúrával, továbbá - 1993 óta - az oktatással, pedagógiai munkával kapcsolatos szakmai elismeréseket is, köztük a könyvtári és közművelődési szakmai díjakat, a Kölcsey-emlékplakettet, a Falvak Kultúrájáért Alapítvány Kultúra Lovagja címét, Kolozsvárott pedig a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által alapított Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjat.


Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum