Október végén már 1,6 milliárd forint volt a tankerületi központok lejárt adóssága, ami több mint 300 millió forinttal haladta meg a szeptemberi tartozásaikat – derült ki a Magyar Államkincstár (MÁK) összesítéséből, amelyről a Népszava számolt be.
A szeptemberre vonatkozó listán még 33 központ szerepelt, 1289 millió forint adóssággal, ami azt jelenti, hogy a tankerületek lejárt tartozásai egy hónap alatt mintegy 20 százalékkal növekedtek.
Ez azért is érdekes, mert amikor november elején a lap megírta, hogy költségvetési felügyelőket delegáltak egyes tankerületi központokhoz, akkor a Klebelsberg Központ tagadta, hogy nagyobb tartozásaik lennének. Akkor azt állították:
Most is megkereste a Népszava a Klebelsberg Központot, de nem válaszoltak a kérdéseikre.
A második helyen az Észak-Budapesti Tankerületi Központ szerepel 156 millió forintos lejárt tartozással.
Ők annak ellenére szerepelnek a legnagyobb adósok között a tankerületek körében, hogy sikerült lefaragniuk a szeptemberben fennálló 230 millió forint tartozásállományukból.
A harmadik helyen a Ceglédi Tankerületi Központ végzett 110 millió forintos adóssággal, ami azért kirívó, mert szeptemberben még semmilyen lejárt tartozásuk nem volt.
Rajtuk kívül viszonylag magas, 80 és 99 millió forint közötti adósságokkal rendelkezett októberben a Győri, a Jászberényi, a Kiskőrösi, a Kisvárdai, a Mátészalkai és a Veszprémi Tankerületi Központ.
A lap érdeklődött a tankerületeket irányító Klebelsberg Központnál, hogy megtudják, pontosan milyen jellegű adósságaik vannak a tankerületi központoknak és hogy mi okozta az adósságok felhalmozódását, de a cikk megjelenéséig nem reagáltak a kérdéseikre.
Ugyanakkor a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke, Totyik Tamás a Népszavának azt mondta, az állam rendszerint nem ad elegendő pénzt a tankerületi központok energiaszámláira, csak később kapnak valamilyen rezsikompenzációt.
Emellett a PSZ elnöke szerint gyakran az is előfordul, hogy a tankerületi központok a beszállítóiknak sem tudnak időben fizetni, továbbá a nyári beruházások (például felújítások) után is maradhattak kifizetetlen számlák.
Fotó: Pixabay