A PwC Magyarország idén hetedik alkalommal elvégzett munkavállalói felméréséből az derül ki, hogy a versenyképes alapbér mellett az egyéb pénzbeli juttatásokat kínáló munkahelyek a legvonzóbbak a dolgozók számára. A bérezés melletti másik fontos szempont a magánélet tiszteletben tartása, és a munkavégzés körülményei.
– nyilatkozta Reguly Márta, a PwC Magyarország HR tanácsadás vezetője az InfoRádiónak. Az idei év visszajelzései alapján a munkahelyi biztonság már kevésbé fontos, a listán az ötödik helyről a tizedikre csúszott vissza, hiszen látták a munkavállalók, hogy óriási leépítések nem történtek.
További érdekességként említette a szakértő, hogy a rugalmas munkaidő, illetve a home office tovább gyengült a preferenciák szempontjából. Úgy véli, emögött az állhat, hogy az emberek a rugalmasság helyett keretekre vágynak, fontosabb lett számukra a magánélet tiszteletben tartása, mint annak a lehetősége, hogy bárhol, bármikor tudjanak dolgozni.
Reguly Márta a felmérés kapcsán elmondta, idén 80 ezer embert kérdeztek meg, akiknek a nagyobb része szakiskolás volt. Ők egy új csoportot jelentenek. A PwC Magyarország vezető tanácsadója úgy véli, izgalmas látni a még tanulók és a már dolgozók igényei közti különbözőségeket. Mint mondta, a diákoknak sokkal fontosabb a karrier, a tanulási lehetőségek, mint a már tapasztalt munkavállalóknak. A fiatalok ambiciózusabbak, éhesebbek, illetve az is fontosabb számukra, hogy milyen munkakörnyezetben dolgoznak.
Fotó: ado.hu