Még október közepén derült ki, hogy a Szent János Kórház négy osztályán is fűtési gondok vannak, a belgyógyászaton például voltak orvosok, akik kabátban dolgoztak, de ilyen osztály volt a pszichiátriai is, ahogy arról a frisshirek.hu is beszámolt. November elején arról lehetett olvasni, hogy utóbbi kivételével mindenhol sikerült rendbehozni a fűtést, de a pszichiátrián továbbra sem fogadnak betegeket – számol be róla a hvg.hu.
A lap kérdésére a kórház azt írta, a fűtéssel összefüggő hibák javítása folyamatban van, a pszichiátriai fekvőbeteg felvételt „a betegérdekeket szem előtt tartva” átmenetileg lemondták, új betegek felvétele pedig „csak a fűtési rendszer teljes helyreállítását követően lehetséges, amire reményeink szerint december első felében sor kerülhet”.
A kórház kommunikációs vezetője, Sebők-Tóth Kata megerősítette azt is, hogy azokat a betegeket, akiknek az állapota lehetővé tette, kezelőorvosuk javaslatára hazabocsátották, egyes betegeket pedig más osztályokra helyeztek át. Hangsúlyozta, hogy az intézményben lévő minden fekvőbeteg fűtött kórteremben van elhelyezve.
Sebők-Tóth Kata ugyanakkor hozzátette azt is, hogy „a fűtésjavítás miatt kényszerű állásidőt kihasználva sor került az I. emeleti betegellátó helyiségek higiénés célú kifestésére”.
Fotó: Facebook