Az 1962 és 1964 között gyártott Ferrari 250 GTO-ból összesen 36 létezik, és olyan tulajdonosaik vannak, mint Ralph Lauren divattervező vagy Nick Mason, a Pink Floyd dobosa, akik nyilván nem szívesen válnának meg becsben tartott játékszerüktől.
Egy amerikai gyűjtő viszont, akinek 38 éven át volt a birtokában egy ilyen álomautó, úgy döntött, hogy áruba bocsátja. Ráadásul az övé pályafutása kezdetén második helyen végzett egy 1000 kilométeres futamon a németországi Nürburgringen.
Egyedülálló ritkaságnak számít a 250 GTO-k között is, mivel eredetileg egy 330 LM-nek, egy még ritkább, még erősebb motorú modellnek tervezték, és csak 1962-ben alakították át 250 GTO-vá.
A klasszikus Ferrari versenyautók Szent Gráljai közé tartozó gépkocsit 1964-ben 6000 dollárért adták el egy szicíliai sebésznek. Még az 1960-as években került az Egyesült Államokba, ahol többször is gazdát cserélt, míg végül - 1985-ben - legutóbbi tulajdonosához, egy ohiói gyűjtőhöz került. Ő bocsátotta most árverésére, a Sotheby's aukciósháznál pedig
A mostaninál csak egyetlen egyszer fizettek többet bármilyen autóért aukción. Az egy Mercedes-Benz 300 SLR Uhlenhaut Coupé volt, amelyet 135 millió euróért adtak el tavaly egy európai árverésen, vagyis a Ferrari árának csaknem a háromszorosát áldozta rá a nyertes licitáló.
Fotó: Wolfy