Akinek bankszámlára érkezik a nyugdíj, azok november 10-én, pénteken kapják meg a 3,1 százalékos korrekciós emeléssel növelt összegű nyugdíját, és mellé egyösszegben az év első tíz hónapjára és a 13. havi nyugdíjra járó emelési különbözetet.
Akinek a postás viszi ki a nyugdíját, az a postai kézbesítési naptár szerint veheti majd át a fenti tételeket (a Postának 12 munkanapja van a nyugdíjak kézbesítésére) - olvasható a NyugdíjGuru News hírlevelében.
A 3,1 százalékos visszamenőleges emelési korrekcióval a nyugdíjak 2023-ban összesen 18,5 százalékkal nőnek.
Ha a nyugdíjas inflációra vonatkozó éves kormányzati becslésnél a tényleges éves infláció esetleg magasabb lenne (mint történt ez az elmúlt két évben), akkor ezt a különbséget már nem fogja külön kompenzálni az állam a nyugdíjasok részére, - olvashatjuk a HR Portal oldalán.
A jelenlegi nyugdíjemelési eljárás lényege, hogy a nyugdíjakat a költségvetési törvényben hónapokkal előre rögzített inflációs becslés szerint kell januárban emelni, és ennek az emelésnek a kompenzációjára a nyugdíjtörvény szerint csak utólag, novemberben kerülhet sor, akkor is csak egy újabb becsült inflációs adatnak megfelelően.
Így az inflációs emelés mértéke mind a januári elsődleges emelés, mind a novemberi korrekciós emelés esetében kormányzati becslésre (és nem lezárt tényadatokra) épül.
Ezért a nyugdíjasok a nekik csak később, utólag járó emelést hosszú hónapokra kamatmentesen kölcsön adják az államnak, sőt, az év utolsó négy hónapjára járó pótlólagos emelésről részben vagy teljesen le is mondanak az állam javára (ha a novemberi korrekciót meghatározó kormányzati becslés alacsonyabbnak bizonyulna a ténylegesen mért általános vagy nyugdíjas infláció mértékénél, ami mindig csak a következő év februárjában derül ki).
Ez a veszély mindaddig fennáll, amíg a nyugdíjemelési eljárás érdemi reformjára nem kerül sor - fejti ki dr.Farkas András nyugdíjszakértő, a NyugdíjGuru News alapító-főszerkesztője.
Kiemelt fotó: Pixabay