Bozsó János, a kecskeméti Bozsó Gyűjtemény elnöke, a kiállítás kurátora az MTI-nek elmondta: a tárlat a nagybányai művésztelepen és annak kisugárzásában alkotó művészek munkáiból válogatva mutatja be Kemény Gyula magángyűjteményének domináns vonulatát.


Kiemelte: a restaurátorművész magángyűjteménye Magyarország egyik legjelentősebb kollekciója, amelyet az 1990-es évektől tudatos építkezéssel formált a festőművész, restaurátor.


Bozsó János felidézte: a nagybányai művésztelep 1896-os megalapításától kezdve alapvetően befolyásolta a 20. század első évtizedeinek magyar képzőművészeti törekvéseit. Kezdetekben a művésztelep szellemisége, a szabadban festés inspirációja fogta össze az alkotókat, "a fény áramlásában, vibrálásában új tónusokat fedeztek fel" - fogalmazott.


Annak a kivételes pillanatnak lehettek tanúi a kortársak, amikor a kritikusok és a nagyközönség is elismeréssel fogadta a nagybányaiak kiállításait - tette hozzá.


A századfordulót követő első években a fiatal művészek aktuális párizsi élményeikkel, modernista szellemű motivációval érkeztek Nagybányára. A harsányabb színekkel, geometrikus szerkesztéssel jelentkezők csoportja "neósok" néven vált ismerté.


A tárlat kurátora szerint, a nagybányai és a kecskeméti művésztelep története szokatlan módon kapcsolódik egymáshoz. Kada Elek polgármester invitálására Iványi Grünwald Béla vezetésével Kecskeméten találtak új lehetőségre a Nagybányáról kiszakadók.


Iványin kívül Perlrott Csaba Vilmos több alkotása is bekerült a válogatásba, aki szintén mindkét kolónia életében részt vett.


A kiállított kollekcióban fajsúlyosan vannak jelen az aktok, a friss szemléletű festői tematikában nem háttérillusztrációk, hanem élettel teli főszereplőkké léptek elő. A később díszlettervezőként Oscar-díjat elnyerő Korda Vince munkásságának kivételes és fő darabja, a Két akt című képe a kiállításon látható.
Az ikonikus nagybányai tájjal találkozunk Jándi Dávid művén. Ziffer Sándor több alkotása közül a Lelátás az István-toronyból című eleven színeivel és az egynemű felületek játékával jelzi a neós irányvonal megjelenését Nagybányán.


Tragikusan, fiatalon fejezte be életét Göröncsér Gundel János, két kisméretű tanulmánya a kettétört életmű ritka darabjai - tette hozzá Bozsó János.
A Kemény-gyűjteményből válogatott második tárlat harminc alkotása augusztus 20-áig látogatható, csütörtöktől vasárnapig a kiállítóterem nyitva tartási idejében.

Fotó: wikipedia