Idén a Laczkó Dezső Múzeum szervezésében két táborra is jelentkezhetnek az érdeklődők.
Az egyik az „Újra vár a Bakonyi Ház”, melynek keretében az újra nyílt Bakonyi Házat fedezhetik fel a gyerekek. Emellett lesznek kézműves foglalkozások, bringatúra, drámapedagógiai foglalkozás, túra a Balaton-felvidéken, tájházak megismerése, népi játékok versenye múzeumi raktárban, valamint sok-sok játék.
A tábor napközis jellegű, a szervezők a 3-7. osztályos tanulóknak ajánlják a részvételt.
A másik múzeum szervezésében megrendezésre kerülő tábor a „Festői kalandok”. A tábor során a gyerekek Egry József művészetével ismerkedhetnek meg. Emellett betekintést nyerhetnek az olajfestés és az akvarellfestés rejtelmeibe.
Kiváló szórakozásnak ígérkezik azon 3-8. osztályos tanulók számára, akik szeretnek alkotni, festeni, és a természetet is előszeretettel tanulmányozzák, emellett pedig szívesen találkoznának egy balatoni festőművésszel, sőt, együtt is alkotnának vele.
Bővebb információ a Laczkó Dezső Múzeum honlapján található.
Fotó: illusztráció / freepik