Jelentős értékre, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt emeltek vádat emeltek három férfi ellen - írja keddi közleményében a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.

A vádirat szerint két férfi 2022 januárjában baseball ütővel felfegyverkezve, „Rendőrség, házkutatás!” felkiáltással bementek egy miskolci lakásba. A bent tartózkodó férfit a földre kényszerítettték, majd pénzt követeltek tőle. A sértett elmondta, hogy nem ő a tulaj, mire az egyik elkövető a fürdőszobába zárta.

- A két rabló átkutatta a lakást, ahonnan közel hétmillió forint összeget kitevő eurót, mobiltelefonokat, férfi karórákat, parfümöt vettek el. Az elkövetők a bejárati ajtón akartak elmenekülni, de az beszorult, ezért az ablakon kimászva jutottak ki az épületből - tették hozzá.

A közlemény szerint a vádlottak az elvitt értékeket fele-fele részben elosztották. Az egyikük egy karórát adott a harmadik vádlottnak, aki tudta, hogy az bűncselekmény elkövetéséből származik.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt három férfi ellen jelentős értékre, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt. Az ügyészség a férfiakkal szemben fegyházbüntetést, pénzbüntetést, valamint közügyektől eltiltást, illetőleg vagyonelkobzást indítványozott. A karórát elrejtő büntetlen előéletű vádlottal szemben az ügyészség felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott.

Fotó: police.hu