Az MTI tudósítása szerint L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója köszöntőjében példaértékűnek nevezte, hogy
Hozzátette, hogy a római Brigetio beépült a komáromiak identitásába. Úgy vélte: kevés város lett volna képes arra, hogy a gátépítés közben felfedezett római katonaváros régészeti leletei kedvéért áthelyeztesse az összes engedéllyel rendelkező műtárgy nyomvonalát.
Molnár Attila (Fidesz-KDNP), Komárom polgármestere elmondta,
Czunyiné Bertalan Judit, a térség fideszes országgyűlési képviselője kiemelte, hogy az itt végzett felújítás méltó módon szolgálja a magyar történelem bemutatását és beleillik a majki remeteség és a Csillagerőd felújításainak sorába.
Számadó Emese, a múzeum igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy
Borhy László, az ELTE rektora kiemelte, hogy az intézmény a kiállítások mellett helyet ad az ELTE Ókori Régészeti Tanszék gyakorlati oktatóközpontjának, ahol az egyetemi hallgatók szakmai kurzusokon vehetnek részt.
A kiállításba kihelyezett információkat QR-kódos, négynyelvű multimédia vezető egészíti ki, valamint egy virtuálisvalóság-játék, amely egy római városba kalauzolja a látogatókat.
Az állandó kiállítás négy termében látható például egy katonai díszsisak, valamint egy tetőfedő tégla, amelybe Publius Ovidius Naso híres ókori költő portréját és nevét karcolták bele, az egyetlen ismert ókori Ovidius-ábrázolásként.
Láthatók még a polgárváros lakóházait díszítő falfestmények, amelyek mitológiai alakokat, istennőket és lakomajeleneteket ábrázolnak. A látogatók beléphetnek Jupiter Dolichenus szír hadisten Brigetióban feltárt templomába, a kiállításból kivezető folyosón pedig az ókori temetők világa tárul az érdeklődők elé.
Az épületben kisebb állandó kiállítások mutatják be Klapka György hőstettét és a Komáromi M. Kir. Állami Méntelep Osztály történetét, amelynek egykori épületében a múzeum helyet kapott.
A látogatóközpont tetőterében látványraktárt alakítottak ki, amely a régészeti leletanyagon keresztül az őskortól kezdve mutatja be a város történetét. A látványraktár oktatótér is, ahol az egyetemi hallgatók régészeti anyagismeret kurzusait és múzeumpedagógiai foglalkozásokat, múzeumi órákat tarthatnak.
A Klapka György Múzeum új székhelyét a Magyar Királyi Méntelep laktanyájának építették az 1900-as évek elején. Az első világháború végéig 2 millió ló volt a monarchia területén. A komáromi méntelep eredetileg 12 épületből állt, fénykorában ezernél több embernek biztosított megélhetést.
Mára csak a főépület, a tiszti lakás és a tiszti kaszinó maradt meg. Lótartással 1962-ig foglalkoztak, majd az épület lett a termelőszövetkezet központja. Később
Fotó: Installáció a komáromi Klapka György Múzeum új kiállítóhelyén, a Brigetio Öröksége Látogatóközpontban az avatás napján 2023. április 27-én. MTI/Kovács Attila