Kiadós eső és viharos szél várható az ország nagy részén

Az ország nyugati felén már reggel is esni fog, kiadósabb mennyiség a Dunántúlon várható. A keleti tájakon is megvastagszik a felhőtakaró, így nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég.

Délelőtt a keleti tájakon is megvastagszik a felhőtakaró, így nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég. Átmeneti szakadozások lehetnek a felhőzetben délután is, amire a legnagyobb esély délen mutatkozik. Estig főleg az ország északnyugati harmadán, felén számíthatunk tartósabb esőre, záporra, arrafelé kiadós mennyiség eshet.

A Dunántúl északi felén a 24 óra alatt lehulló csapadék mennyisége nagy területen 30 milliméter körül, illetve afölött alakulhat, de kisebb körzetekben meghaladhatja a 40-et is. Délnyugaton és a főváros térségében több, mint 20 millimétert eshet. A déli tájak és a Tiszántúl estig szárazon maradhatnak.

A délkeleti szelet időnként élénk, a magasabban fekvő helyeken erős, esetleg viharos széllökések kísérhetik, késő délutántól északnyugatira fordul az áramlás. A maximum-hőmérséklet általában 13 és 20 fok között valószínű, de a tartósan csapadékos tájakon 10 fok körüli maximumok is lehetnek. Késő este 8 és 16 fok közötti értékeket mérhetnek.

Csütörtökön egy mediterrán ciklonnak köszönhetően marad a felhős, esős, záporos idő. Az orvosmeteorológia szerint a hullámzó frontálzóna miatt mind a hideg- mind pedig a melegfrontra érzékenyek szervezetét megterheli az időjárás.

A HungaroMet eső miatt citromsárga figyelmeztetést adott ki több vármegyére. Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyékre narancs figyelmeztetést adtak ki. Győr-Moson-Sopron, Zala, Somogy, Fejér, Pest és Nógrád megyékben sárga figyelmeztetés van érvényben.