Kecskeméten raboltak ki egy igazgatóhelyettest: gyerekek és egy szolgálaton kívüli rendőr segítettek elfogni a támadót

Kecskemét főterén egy férfi rátámadt és kirabolt egy intézmény igazgatóhelyettesét, de a rendőrök gyorsan elfogták a támadót két fiatal és egy szolgálaton kívüli rendőr segítségével.

Szeptember 27-én Kecskemét főterén történt az eset, amikor egy közeli intézmény igazgatóhelyettese ebédszünetről tért vissza dolgozni. Az épület bejáratánál meglátott egy férfit téblábolni, akit tájékoztatott, hogy az intézmény zárva van. Az idegen bedühödött a felvilágosítástól és rátámadt az igazgatóhelyettesre.

> Először megrúgta, majd ököllel is próbálta ütlegelni, de a sértettnek sikerült kitérnie a csapások elől, és a főtér irányába menekült. Támadója követte és tovább bántalmazta, közben pedig megfenyegette: ha nem ad neki pénzt, megöli. A bajbajutott több papírpénzt dobott a férfi felé, míg végül elmenekült.

A rablást több járókelő látta, köztük két fiú és dr. Vaslóczki Ferenc r. ezredes, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese. A kamaszok a telefonjuk kamerájával rögzítették az esetet, és távolról követték a támadót, nehogy meglépjen a rendőrök kiérkezéséig. Közben dr. Vaslóczki Ferenc értesítette a közterületi állományt.

Az ezredes és a gyerekek nyomában eredtek a rablónak, akit a járőrök percekkel később fogtak el. A 39 éves férfit előállították a Kecskeméti Rendőrkapitányságra és gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették. A rendőrök kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság el is rendelt.

Dr. Gulyás Zsolt rendőr dandártábornok elismerésben részesítette a fiatalokat bátor helytállásukért és segítségükért.