A szlovák iskolákban betiltják a mobiltelefonok használatát az alsósoknak
Szlovákiában az általános iskolák alsó tagozatának első három évfolyamában teljes mértékben, míg a felsőbb évfolyamokban bizonyos kivételekkel megtiltják a mobiltelefonok használatát a diákok számára.
Az intézkedés részleteiről Tomás Drucker szlovák oktatásügyi miniszter számolt be. Az első, második és harmadik osztályos tanulók esetében az iskola területén, a tanítási órák ideje alatt és a szünetekben egyaránt tilos lesz a mobiltelefonok használata. A diákoknak a tanítás teljes időtartamára le kell majd adniuk a telefonjaikat. A negyedik és ötödik osztályosok csak abban az esetben kapcsolódhatnak mobiljukhoz, ha a tananyag ezt megköveteli, míg a hatodik évfolyamtól kezdődően a tanárok dönthetnek úgy, hogy az eszközöket oktatási célokra használják a gyerekek.
A szlovák oktatásügyi miniszter a döntést azzal indokolta, hogy egyre több negatív visszajelzés érkezik a mobiltelefonok iskolai használatának hatásairól. Az OECD-kutatásokra hivatkozva megjegyezte, hogy azokban az intézményekben, ahol nem szabályozzák a mobiltelefonok használatát, a diákok koncentrációs képessége gyengébb, és tanulmányi eredményeik is romlanak.
A mobiltelefonok iskolai használatának szabályozását más országokban is fontolgatják. A brit oktatási minisztérium például idén februárban kiadott egy ajánlást, amely támogatja azokat az iskolaigazgatókat, akik valamilyen formában korlátozzák a mobiltelefonok iskolai használatát. Az angol kormány arra hivatkozott, hogy a közösségi média elterjedésével a diákok mentális állapota súlyosan romlik, és az iskolai bántalmazások egyre nagyobb mértéket öltenek.
Az oktatási miniszter még nem tette közzé a bevezetés dátumát.