2023.11.29., szerda - Taksony
Budapest: 2o - 3o
Az ország 19 megyéjében

Szijjártó bejelentette, hogy újabb hat magyar állampolgár jutott ki Gázából

frisshirek.hu | 2023. november 16. - 07:30
Szijjártó bejelentette, hogy újabb hat magyar állampolgár jutott ki Gázából

Újabb hat magyar állampolgár jutott ki a Gázai övezetből, így már csak egyetlen magyar maradt ott – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter szerint az Izraeli katonai műveletek megindulásakor összesen 15 magyar volt Gázában, mindannyiukkal tartotta a kapcsolatot a kormány – mondta. Ők egy ideig nem hagyhatták el az övezetet, de aztán később lehetőség nyílt erre.

Először nyolc magyar állampolgár – palesztin családtagjaikkal együtt – ki tudott jutni, heten viszont továbbra is ott maradtak. Két héten át a biztonsági körülmények nem voltak adott ahhoz, hogy eljussanak az izraeli-egyiptomi határon lévő rafahi átkelőig.

Mostanra azonban újabb hat magyar állampolgár, köztük négy gyermek, valamint két palesztin családtagjuk, szerdán késő este, egy egész napos procedúra után átléptek Egyiptomba, ahol a kairói magyar nagykövetség emberei már várták őket. Kairóban szállásolják el őket.

Egy magyar állampolgár azonban úgy döntött, ott marad Gázában. Neki is lehetősége lett volna szerdán arra, hogy eljusson a rafahi határátkelőig, de úgy döntött, marad a Gázai övezetben.

Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala