2023.10.03., kedd - Helga
Budapest: 10o - 13o
Az ország 19 megyéjében

Programozni tanultak a makói Návay iskola táborában

Bottyán Róbert | 2023. június 24. - 07:15
Programozni tanultak a makói Návay iskola táborában

Véget értek a HSZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium nyári táborai. A fiatalok az iskola ágazatait ismerhették meg játékos formában és még programozni is megtanultak.

Idén két témájú táborral készütek a Keriben a ,,Kódoló" informaikai tudást adott nekik, a másik pedig hat fajta ágazatukat mutatta be.
Előbbiben bevezették őket a programozás rejtelmeibe, alkalmazás fejlesztésbe, pl. különböző felvitt adatokból a számítógép összeállított egy rövid vázlatot a diákokról, hol születtek és mikor, így a gép kiszámolta, hogy milyen idősek - mondta el sajtótájékoztatón péntek délután Molnár Zsolt.

Az igazgatóhelyettes szerint a táborok célja, hogy elérjék a fiatalokat olyan szempontból, hogy lássák azt, milyen tudás, tananyag van a különböző szavak mögött, mint például, hogy ,,mechatronikai technikus".

Kis Orsolya Éva 16 éves fia Koppány és hallássérült. Egy speciális szegedi iskolába jár és most a Kódoló táborban vett részt. Az édesanyától megtudtuk, fiát érdekli a számítógépek világa és sok új dolgot megtanult. Örömét fejezte ki, hogy Koppány együtt tudott lenni nem sérült diákokkal is, a jövőben pedig szeretne itt tanulni köztük.

Az iskolában zajló tábori feladatokon kívül kísérő programot is szerveztek a diákoknak, szerdán a kisvonattal a Maros-partra mentek délelőtt, majd délután egy helyi logisztikai cégnél tettek látogatást.

Fotó: a szerző felvétele.