2023.10.03., kedd - Helga
Budapest: 10o - 13o
Az ország 19 megyéjében

Elkészült a milliárdos bölcsi

NKSZ | 2023. június 24. - 17:31
Elkészült a milliárdos bölcsi

Gyakorlatilag elkészült csak még fel kell állítani a Maroshegyi bölcsit, legalábbis ezt írta Székesfehérvár polgármestere.

Szeptemberben már fogadhatja a gyerekekek a most elkészült maroshegyi bölcsi. Bár kissé félreérthető Cser-Palkovics András erről szóló posztja.

Gyakorlatilag elkészült a maroshegyi bölcsi!
- számolt be róla Székesfehérvár polgármestere, majd hozzátette
A munkálatok mellett már elindult az intézmény felállításának folyamata, minden készen fog állni a szeptemberi évkezdésre!
Tehát készen van csak még dolgoznak rajta. A csatolt képeken jól látszanak a tágas csoportszobák és az új bútorok, játékok. Az épületre és berendezésére bő 1 milliárd forintos, uniós forrást használtak fel, az ebből a pénzből készült épület több mint ezer négyzetméteres, a legkorszerűbb felszerelésekkel és berendezéssel, többek között a gyerekek egészségét szolgáló sószobával is rendelkezik.

Négy csoportban, összesen 56 kisgyerek fér el.  A négy csoport, önálló, de egybenyitható csoportszobákban kerül elhelyezésre. Az épület akadálymentesített és külön parkolót is kapott. 
Amellett, hogy új nevelési intézményt létrehozni mindig öröm, a maroshegyi bölcsi többszörösen is fontos: minél több városi funkciót, közcélú épületet szeretnénk ugyanis a külső városrészekbe telepíteni, hiszen az életminőségnek, egyben a forgalmi, közlekedési helyzet könnyítésének is ez fontos része!

- fogalmazott Cser-Palkovics András.

Fotó: Cser-Palkovics András Fb oldala