Megújulva szerelték vissza az Avasi kilátó megújult csúcsát

A teljes kilátó és az Avas-tető a következő hónapokban teljesen megújul, átalakul, a terület év végétől lesz ismét használható.
Újabb, látványos mozzanatához érkezett csütörtökön az Avas ReStart program, daruval emelték ugyanis vissza a kilátó csúcsára a rádiótornyot. A több órás munkafolyamat idejére a Miskolc Televízió és a helyi rádióállomások adása is szünetelt, csakúgy, mint áprilisban, a torony leszerelésekor.
Amint megtudtuk, a tizenkét méteres rádiótechnikai oszlopon a felújítás után az antennák mellett a nagy intenzitású légtér akadályfényeket és villámhárítót is elhelyezték. Ennek beemelését és rögzítését végezték el csütörtökön ipari alpinisták segítségével. A munkálatok egyébként látványosan haladnak, a napokban az új, a korábbinál lényegesen nagyobb ablaküvegek is a helyükre kerültek.
A több száz millió forintos költségvetésű program márciusban indult, ennek során a város szimbólumának számító kilátó rádiótechnikai berendezéseinek cseréje mellett az épületet is megerősítik, egyedi fényvilágítást kap, és korszerűsítik a kávézót is. A beruházás év végére készül el, akárcsak az Avas-tető megújítása, ebbe a munkába néhány hete fogtak bele.
Fotó: Tajthy Ákos