Makói diákoké volt az ország harmadik legjobb modellvállalata

Modellvállalat szimulációs versenyt szervezett a Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet. A verseny 6 hónapon át tartott, a legjobbak közé a makói HSZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium három csapata jutott be, egyikük a harmadik helyen végzett az országos döntőben.
A frisshirek.hu, az a média hiány, ami egy működő demokráciában természetes kellene legyen, éspedig elfogulatlan, naprakész hírek közvetítője közéletről, politikáról, kultúráról egyaránt. Nálunk nincs és nem is lesz részrehajlás! Hogy ez így is maradjon, kérünk, támogasd munkánkat adományoddal, hívd meg ismerőseid, hogy olvassanak bennünket, kövess és lájkolj minket a közösségi médiában is.
TámogatásLovász Edittől, az iskola pedagógusától megtudtuk, amikor meglátta a felhívást úgy gondolta, a diákok rengeteget tanulhatnak majd belőle, tulajdonképpen az üzleti tervezésen vitte őket végig. Fiktív válllkozást kellett kitalálni, valós jelenlegi problémákra építve megtervezni. Összesen 152 csapat nevezett, ők 9 csoporttal neveztek, ebből 3 jutott be egy 40 csapatos körbe, akikkel fél éven keresztül kapták online a tananyagot és egy-egy megoldandó feladatot a saját vállalkozásukkal kapcsolatban.
Alapvetően pénzügyi tartalmú verseny, de nem csak ilyen irányultságú diákkal vettek részt, hanem turisztikai és kereskedelmi ágazatban tanulókkal is. Egyik csapatuk 19. lett, másik a 17., a harmadik pedig bejutott a 11 csapatos döntőbe, ahol a harmadik helyen zártak.
Ők voltak az Észbontók: Niemeyer Jázmin, Harczman Evelin és Csatlós Tímea. A lányok elmondták: egy Varázsgyűrű nevű céget alapítottak, ami egy drogfelismerő gyűrűt forgalmaz. Ez a gyakorlatban úgy nézne ki, hogy van egy felpattintható része, amiben található egy analizáló csík és ez ismerné fel a kábítószereket. Sokat beszélgetnek erről a témáról és a szüleik aggodalmáról, így született meg az ötlet.
A kétnapos döntő részeként több kiegészítő program is volt, ezek egy része beleszámított az eredménybe. Az Észbontók egyedi pólóval készültek, aminek a hátán ez olvasható: „A varázslat a lényeg, a gyűrű ereje. Miközben italát élvezi, e gyűrű titkát felfedi.”
Fotó: a szerző felvételei