Ez a pofátlanság még a holdról is látszik!

- kezdte figyelemfelkiáltó módon bejegyzését Hadházy Ákos. A független országgyűlési képviselő azt találta felháborítónak, hogy a kormány éppen most vásárol Tiborcz István üzlettársától egy "betonmonstrumot" miközben összesen 270 beruházást állított le Lázár János spórolás miatt (ahogy arról a frisshirek.hu-n tegnap beszámoltunk). A 24.hu beszámolója szerint az említett üzlettárs Balázs Attila, aki valóban egy NER-közeli vállalkozó. Az ellenzéki politikus a kormány fölösleges költekezését az elmaradó pedagógusbéremeléssel veti össze.

Tiborczék ugyanis a zuglóiak tiltakozása ellenére Budapest XIV. kerületébe láttak hozzá egy hatalmas beruházáshoz,
amit a kormány most 244 milliárdért vásárolt meg.

A Bosnyák tér mögé, az egykori Csömöri úti sporttelep helyére szánt épülettömbre április 6-án kötötték meg az adásvételi szerződést, amit Hadházy Ákos csak véletlenül szúrt ki a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő iratai között. Pedig az önkormányzatnak is értesülnie kellett volna, hiszen a kerületnek elővásárlási joga lett volna az ingatlanra. A független országgyűlési képviselő értesülése szerint majd a Nemzeti Adó- és Vámhivatal költözhet a hatalmas építménybe.

A kerület egyébként amiatt is rosszul jár ezzel a vétellel, mert az államnak nem kell építményadót, a NAV-nak pedig majd iparűzési adót nem kell fizetnie. A zuglóiak országgyűlési képviselője úgy gondolja, hogy a kormány ezzel a vétellel Tiborcz üzlettársát akarták megóvni a csődtől:

az elszállt építőipari költségek és a magas kamatok miatt valószínűleg nagy bajban vannak, de szerencsére a magyar állam mindig segít a királyi család tagjainak, erre soha nem sajnálják az adófizetők pénzét!

- zárta bejegyzését Hadházy Ákos.

A kiemelt kép forrása: magyarepitok.hu