Az ominózus nyilatkozatot még a tavaly januári országos sztrájk alkalmával vette fel (és vágta meg) az M1 stábja. 2022. január 31-én ugyanis 20 ezer pedagógus tagadta meg a munkát kétórás figyelmeztető sztrájk keretén belül. Ez volt akkor az első, amit több követett aztán - emlékeztetett a 24.hu.

Az eseményekről a debreceni városi tévé is riportot közölt, amely rendszeresen szállít be anyagokat az MTVA számára. Közreadták így a debreceni tévé által készített interjút Borsos Tamás sztrájkoló tanárral is. A 444 azonban különbséget talált az interjú között a két különböző csatornán.

A közmédiában úgy jött le a megszólalás, mintha a testnevelő tanár elégedett lenne a fizetésével, miközben épp az ellenkezőjét fejtette ki.

A hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola pedagógusa a debreceni televízióban kijelentette:

feleségemmel nagyon sokszor téma mostanában a méltánytalan fizetés. Gondolkodunk, a jövőbe tekintünk, gondolkodunk külföldben. Azt halljuk barátoktól, rokonoktól, akik kinn dolgoznak, tanítanak, hogy jóval a többszörösét keresik az itthoni fizetésnek. Ez nagyon bosszant és frusztrál bennünket.

Ehhez képest az M1-en ugyanazon a napon "a tanárok többsége nem sztrájkolt" címmel sugárzott bejátszást. A bemondó elmondta, hogy kevesebb mint a tanárok ötöde vett részt a sztrájkban, majd két iskolából játszottak be anyagot. Az egyik intézmény igazgatója azt nyilatkozta, hogy a béreket másfél éve rendezték, tehát nincs ok a sztrájkra. Ezt követően vágták be Borsos Tamás szavait, de csak az első felét, amely alátámasztotta a közmédia riportjának állítását. A sztrájkoló tanár szerintük ezt mondta:

most van egy egzisztenciánk. Mi pedagógusok, így együtt, nem panaszkodunk olyan szinten a fizetésre, mert így boldogulunk, a hiteleinket tudjuk fizetni, a gyermekeinket el kell látni, nem kell félnünk a holnaptól.

A bejátszott, megvágott nyilatkozat állítása köszönőviszonyban sincs azzal, amit a tanár valójában mondott, akinek az eredeti, nem vágatlan megszólalásában ez a mondat abban a kontextusban hangzott el, hogy örülhetnek, hogy pedagógusfeleségének is van munkája, ezért legalább élnek - úgy, ahogy.

Azzal kezdtem, hogy mivel a feleségemmel mindketten tanárként dolgozunk, közösen valahogy elboldogulunk, nem kell egyik napról a másikra élni, de ha a jövőbe tekintünk, nem látjuk, hogyan tudunk továbblépni, csak ha külföldre megyünk. Rettentően frusztráló így az élet. Ezt a részt már kivágták az adásból. Azt is elmondtam, hogy az emberi méltóságunkat sérti a jelen helyzet, és gyakran megalázó helyzetben érezzük magunkat a gyerekeink és a szüleink előtt

- ezt már a 444-nek nyilatkozta most a tanár, akit a lap megkeresett. Elmesélte azt is a portálnak, hogy később magát okolta azért, amiért bizalmat szavazott a köztévének, és árnyaltan próbált nyilatkozni. Úgy fogalmazott, hogy "lerombolták a mondanivalóját", ami miatt ráadásul kollégiái előtt magyarázkodni is kényszerült. A tanár visszaemlékezve azt is megvallotta, hogy kifejezetten megalázónak érezte a közmédia ezen húzását. A lap megkereste az MTVA-t is az üggyel kapcsolatban, akik eddig nem reagáltak.

A kiemelt kép forrása: a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének Facebook-oldala